képek, betűk

éár mdmdm. Alban Berg? az ki. keveset hallani róla, nagyon fura, hogy míg Schoenberg-et szinte mindenki ismeri, addig Alban Berg mintha nem is létezne? pedig elismerik, játsszák, de egy kicsit úgy érzem, hogy mellőzik, kár érte. mit foglalkozok én ezzel, soha nem fogom megérteni, feldugok az orromba egy fakanalat, még mindig jobb mintha belevágnék a halántékomba egy kést, nem? viszonyítás, átgondoltság és teljes önkontroll? ezen jót nevettem. a megfontoltság az olyan felnőttes, majdnem annyira, mint a szaporodás köré szövődött butaságok, bár ez kultúránként változó, mint minden, csakhogy mindenki a saját fapadlós ketrecéből szemléli a világot, ott alszik, ürít, eszik, élvez, aztán néha rázza a rácsokat, vagy épp méregtablettát szorongat a zsebében, vagy akármi - torzulás, estefelé mindig elfogy a türelmem magamhoz, ilyenkor sokszor jó lenne ha lenne magamon egy kikapcsoló gomb, amit ha megnyomnék, akkor egyszerűen megszűnnék létezni, és visszakapcsolni sem lehetne. ez annyira személyes? már majdnem önsajnálat-édes-önvád, olyan igazán szánalmas?
épp az előbb olvastam, hogy Márai Sándornak kiadták a Hallgatni akartam című munkáját, én hadilábon állok Máraival, sokra tartom őt mint véleményformálót és mint gondolkodót, de soha nem tudtam megszeretni a regényeit, ezt majd elolvasom, ez nem regény. folytatása a folytatandónak.


Alban Berg: Altenberg Lieder op.4 (1912)

aaaa. megrendeltem James Joycetól a Kamarazene? sokaknak olyan meglepő, ó, mennyi irónia és a finom ironizálás mögött az értelem?
hogy talán nincs is benne irónia, csak képzelegtem, hogy megnyugtassam magam valami olyasmivel, hogy: minden annyira egyszerű, minden egyértelmű, egyszerű és megszokott? persze, mindez hazugság, de kényelmes, majdnem annyira kényelmes mint az önbecsapás, csak kicsit más a céljuk?

James Joyce: Kamarazene (részlet)

Sötét fenyőkről
álmodozom,
mély, hűvös árnyról
déli napon.

Ha ott hevernénk
szótlanul,
míg fölénk a fenyves
sátra borul,

csak csönd pihenne
csókod alatt,
s puhán zuhogna
rám a hajad -

oly hűs a fenyves
deli verőn,
ó, jöjj oda vélem,
szép szeretőm.

( Gergely Ágnes fordította)

ma már egészen közömbös vagyok az irodalommal szemben, majdnem ugyanannyira mellőzöm mint a képzőművészetet. egy nagy rakás szar az egész, csak a zabálás érdekel, ezek meg? felesleges dolgok. csak nehéz elfogadni, hogy ez az igazság? mindig beleesek abba a csapdába, hogy azt gondolom, hogy van az emberi civilizációban valami magasztos? szellemi? értékes? pedig nincs. egy nagyon vékony sávban létezik valamiféle gondolat-szerűség, de nincs hatása, csak van - a szellemi, önmagában való, igazi blabla. példa: a könyvtárakban ezernyi kötetben írnak a (Ö, ön kicsoda, kérem? megmondaná valaki, hogy merre van a legközelebbi nemi szerv? értékes vagy? hasznos? oké.) kegyelemről, arról, hogy hogyan lehetnénk jobbak? vagy csak mások? pedig valójában, szinte kizárólag csak az erőszak az ami igazán számít, az erőszak, az erő és a kegyetlenség kultusza töretlen évezredek óta, a művészet pedig ennek az alárendeltje? az erőszak a művészetet vagy felemeli, vagy elpusztítja. ahogy neki tetszik. persze az erőszak nem absztrakt, megfoghatatlan, nagyon is konkrét. amikor ma, bevásárlás közben magabiztosan kikerültem egy földön ücsörgő, részeg, kéregető embertársamat, igen, akkor ott volt az-az erőszak amire gondolok, én voltam az erős, a társadalom kibaszott, fogyasztóképes dísze, az ott a földön meg a selejt? vajon hány ilyen, erőszakos másodperc van egy napunkban? közben meg a jóságról olvasgatunk, hősökről nézünk filmeket, színházi előadásokat, olvasunk regényeket. minek? valójában ez sem több mint önzés. persze, valójában, az, hogy átléptem a koldust, már nem is számít erőszaknak, észre sem vesszük, pedig minden itt kezdődik, külön dobozokban élünk és a többi doboz a kívülvaló, csak vannak. persze mindenki úgy tesz, mintha törődne a másikkal, a többi dobozzal, de ez csak a játék része. ?valójában fog, karmok, taposás és zabálás van. MESE MESE MÁTKA pillangó ?
és mi van ha én nem akarom ezt? nem sok lehetőség akad. vagy a kötél, vagy a kés, vagy a kábítószer? persze a halálom előtt még írhatnék egy-két nagyszerű, de teljesen felesleges könyvet, ami majd ott díszeleghetne a könyvtárban, vagy mondjuk, ha már rólad beszélünk, kedves s. festhetsz néhány igazán jó képet, amit majd a halálod után megvásárolnak a csorda legfőbb zabálói, mint értékőrző tárgyat és a nappaliban esténként, a napi harc után nézegetik a képben rejlő, kibaszottul mély gondolatiságot? vagy épp finganak közben egy jó nagyot? azért csak bizakodj a jövőben. muhaha. ezeket nem én állítom, nekem ugyanis nincsenek gondolataim,d d d d fukc.