képek, betűk

Szerettem volna,
de a sötétséget kifújni a tájból nem tudtam,
Végül feladtam, mint azok,
akiknek nem hittem régebben ha mondták: te is fel fogod,
Azután megpróbáltam, hogy megmagyarázom,
Mert úgy könnyebb elviselni a kudarcot.
Később újra harcoltam - jobban összeharapva,
ököllel és rugdosva,
Beszéltem a gondokhoz, válaszoltam helyettük,
Szerettem volna ha világosabb lesz az ég alja,
mondjuk: ott szemben, a tetők fölött,
s Mire felébredek,
egy varázsló eltünteti a bunkókat, tolvajokat,
a korrupt, autokrata, szociopata politikusokat,
minden pereputtyukkal, szavazóikkal együtt.
Végül beleuntam - mint régen,
gyerekkoromban Azok, akiket nem értettem
mikor azt mondták:
Ők már beleuntak,
és egyszer én is bele fogok.
Azután szomorú lettem - abból sokféle van, tudom,
Ez a hosszan tartó és keserű volt,
Próbáltam vidámnak tűnni, becsapni magam:
hittel, könyvekkel, pszichológiával, pozitivizmussal,
munkába merüléssel, De
kudarcot vallottam,
Később ittam, hogy rosszabb legyen,
mert a nagyobb rossz talán feledteti a kisebbet,
Ez volt a katasztrófa-ötlet,
Majd sportoltam, mert azt olvastam
hogy a felszabaduló örömhormonok segítenek,
fél óráig működött,
mint egy egészséges szenvedélybetegség,
Végül emigráltam, munkába temetkeztem,
bezárkóztam, spóroltam, házat vettem,
eladtam, elhagytam, elhagytak, még többet dolgoztam,
költöztem, kaptam, ön-becsaptam, cinikus lettem...
...de szomorú maradtam,
Azután megértettem, hogy ez a fajta keserűség:
A hülyék, gazemberek, ostobák, önzők, tolvajok, hazugok
rombolása és hatalma miatt van, Ezért
ezt a bánatot nem lehet nem éreznem,
mert ha már nem lenne,
az azt jelentené:
ugyanolyanná váltam mint Ők,
Így végül elfogadtam,
hogy szomorúnak lennem ebben a civilizációban
morális kötelességem.