képek, betűk

Az utca fullánkjai végén hideg szemek,
nézd a halottakat! épp randiznak, két zabálás közt,
Ez értelmetlen kollázs, alufólia lábú altestekkel,
kóbor merénylet ivással, cserepes szájú elnyomók,
férjek és babakocsik előre-hulla gyerekekkel,
Szüleik ölték meg őket, de még nem tudják,
Most csak veszik a műanyagot, ételt, energiát,
Húst hússal, autót, mobilt, számítógépet - hiszen
hivatalosan ez nem gyilkosság, végül is.
Az van amit csináltok, de legfőképpen az amit nem,
Nem kell gonosznak lenni a napi gonoszságok elkövetéséhez,
Nem kell rossznak lenned a rosszasághoz,
ezek önmaguktól működnek, csak vannak,
elég ha felébredsz és létezel: gyilkolni fogsz,
már pusztán azzal ha leveszel egy csomagolt szalámit
a bolt polcairól, napi szadista porkoláb figura,
bőr állarcát magára fagyasztva korbácsol,
most épp újra december van: karácsony. Itt lehetne
trágár jelzőkkel unalmasnak lenni,
azt a közismert valóságot tetőzni gyermeteg
ellenérzések punkos-tinédzser nyafogásával
újra és újra leleplezni: igen. A marketing tény,
de nem különleges: hiszen maga a kapitalizmus
rothad, kapzsi: mindig, naponta, percenként és kész,
azt is eladják ha ellenkezel, vagy lázadsz,
az is csak egy termék ha leszarod, az is ha
kiülsz egy táblával a nyakadban és tüntetsz,
ez itt valami olyasmi mint egy Bosch festmény
körete: ahol mindenki egyforma, pokoldísz.
Jó a levegő: kissé ködös, hűvös őszi reggel, szóval:
a kora karácsonyi vásárhangulat pompás, s bár
egyre komótosabb a piac, kicsit nehezebben eladható
a sok fa, műanyag szar és a legyilkolt állatok hullái,
de azért meglesz a haszon és a GDP. Ez nekem
személyes urna: csak bele kell halnom.
Állítólag. Ez itt az értelem civilizációja,
elvileg majdnem mindenki tud tízig számolni,
azt mondták értik a varázsigéket is,
keretbe foglalt marketing mazsolát,
lassú csípőtáncot és ami érdekből még
jött s mégis: minden erőszakos faszfejet
jutalmaz. Őrülteket választ az őrült?
Bolondot a bolondok, hazugokat a hazugok.
Nem annyira bonyolult ez a ketrec.
Okádj emberiség óriáscsecsemő,
fejed alatt a kő legyen nyíló virág,
szirmai párnák s hallod a sok tréfát? Talán.
Bebasztak az este - s most az olcsó,
rendelt pizzáktól basszusokat fingnak,
illik ehhez a szépséges ünnepi trallalához,
aludj még: az egész faszság, jól sejted,
de hogy ez? Mi a macimintás picsa élet ez,
hogyan süllyedt a primitív még mélyebbre,
a színes utcai gömbökig, a zenélő mikulásig,
és a szarvasagancsra emlékeztető akármiig,
eladom az életem: ingyen viheted! 
Kétezerhuszonkettő? Nem olyan messze, 
nők tüntetnek a szabadságért, talpig feketében,
beleuntak, hogy a hímek isten képmásának
tekintetik magukat, nincs kegyelem
egymást erőszakolva, gyilkolva
közönyön élősködik a cinizmus kényelme,
közben hazudnak: akármit, akármiről,
bármikor, akárhol. Kétezerhuszonkettő?
Gyilkolnak, rabolnak, erőszak, fogyasztás,
zabálás, tőke, piac, műanyag, műanyag?
Nézegetem a LinkedIn-en a magabiztos faszfejeket,
örülnek, hogy boldog rabszolgák lehetnek,
pénzért kiszolgálni bármit: utána meg olyanokkal
áltatni magukat, hogy törődnek a klímával,
mint a nagy bankok, vállalatok. Mára
Ők a klíma védelmezői! Röhögj velem rajtuk,
s üljünk naponta tort, az emberiség színes,
vidám halála felett, igazából nem kár értünk,
azt hiszem. Ez az evolúciós lépcsőfok
nem jött be, idő van még: majd jön egy újabb
faj ami értelmet növeszt, sok sikert nékik!