képek, betűk

Karácsonyi istentisztelet odahaza. Ezen a tájon,
ezen a nyelven - karácsonyi fényről kellene írnom,
el kellene képzelnem, hogy ezek az arcok valóban
képesek együttérezni - önmaguk sajnálatán kívül,
saját maguk hitén és törzsi, családi kapcsokon kívül
értenek mást. Úgy kellene tennem, mintha tényleg
nem lenne nevetséges, amikor a rasszisták, homofóbok,
xenofóbok, antiszemiták úgy tesznek mintha valóban
szeretetre vágynának, mintha tudnának önmagukon kívül
bármi mást szeretni és a templomokban nem csupán üres
rítusokat ismételgetnének. Úgy kellene tennem mintha
a karácsonyi beszélgetések során elsütött rasszista,
homofób vicceik szellemesek lennének, el kellene
fogadnom ezt az egész borzalmat. Elfogadom.
Mit tehetnék? Csak szomorú. Leginkább a magabiztosságuk
szomorít, az a fölény, melyet a gyűlölet minden korban
oly népszerű, egyszerű programja nyújt, az örömüket a
bezárkózottságban, mely fenntartja ezt a nyomorúságos
feudalizmust, törzsiséget, melybe méregként nacionalizmust
csepegtetnek azok, akik jól élnek abból, hogy a nép rabságban
tartja önmagát. Már csak némán figyelem amikor a szüleim
propagandát fogyasztanak a Kossuth Rádióból - elég bekapcsolniuk,
már nem is kell figyelniük - a háttérben működik, az egész napi,
elképesztő szintű hazudozás, manipuláció beépül,
lerakódik, programoz. Elkeserítő látni, hogy ezeknek
az embereknek millióit így trenírozzák azokra az automatizmusokra,
melyeket utána ki-be lehet kapcsolgatni aszerint, ahogyan azoknak
a szüksége óhajtja, akik a soron következő látszat választáson
újra kérik, hogy megvédhessék őket a Virtuális Ellenségektől -
Isten, Haza és a az éppen aktuális autokrata rendszer vezetői nevében,
s ha kérnék tőlük, szinte bármiféle borzalomra képesek lennének,
mint elődeik oly sokszor. A nyomorúság kéri a magáét, ismétlődik,
elkészíti magának újra és újra ugyanazokat a kasztokat, osztályokat
és buborékokat, melyekben az egyenlőség lényegtelen,
a fény látszat, ahol emberek előnyökért a propagandában
hazudoznak, majd odahaza úgy tesznek mintha hinnének
Istenben, vagy épp ősi recept alapján kecsketejes szappant
főznek, régieskedő hókuszpókuszokat vesznek elő, népieskedő
gúnyákba bújnak: mert minden ami megszokott, aminek megértéséhez
nem kell erőfeszítés, s rá lehet pecsételni a hagyomány
csalfa jelét - az a profán, hétköznapi fasizmusnak oly kedves.