képek, betűk

A Kárpát-úszómedence újra megtelt folyékony
törzsközösséggel, feudalizmussal, fasizmussal,
szorgos kezek nyomán a szürkésbarna löttyben
a nyugathoz tartozás reménysége nyomtalanul
megszűnve: feloldódott. Az elit legőrültebb urai
a romlás szélvizén, a zavaros mélyben vadászva
savas nyálukkal lemaratták a demokrácia csíráit,
melyek végül gyökértelenül a rendszerváltások
lelkesen megásott sírjaiba dőltek. A fogyasztás
villogó templomai közt bolyongó másodrendűek
visszamenekültek a békés elnyomásba. Az alig
levedlett iszonyatos feudum, jobbágy, proletár
maszkokat újra felöltötték - az önfeledt gyűlölet,
rettegés, büntetés, a jól megszűrt hagyományok,
és mesebeli, mirelit hol-volt-hol-nem-volt hősök
kiolvasztása a képzelet jégkockáiból oly könnyű
menekülési útnak adta magát: Új hatalom ült rá.
A kilencvenes évek kénes hamujában arcnyomok
őrzik millióik vicsorgását, önmaguk választottai
becsapták őket újra, megint és milliószor, s ma is
ugyanúgy: kihasználják. A lappangó gyűlölet jött,
a tradicionális fasizmus ismerős illatai keveredtek
az államszocialista rendszerek itt rekedt szagával,
düh, csalódás lett lócája az opportunista demagóg
seggeknek, s ahol csalódást szimatolt: udvarolni
kezdett, adva amire vágytak, mondta amit hallani
akartak - a Hogyan legyél diktátor vicc kézikönyv
szerint: biztonságot, erőt, jobb-létet és bűnbakokat
ígérve s onnantól az a tömeg, mely vélemény híján
ostobának neveztetik - bármire, bármikor rávehető,
áldozatot kapnak: széttépik, kielégülnek és kérik.
A nyugathoz felzárkózás csecsemő-arcú álmaiból 
akarat nélkül gügyögő, kopott kőtáblák maradtak, 
könnyzongorák csirke lábainak karcos morbidjai.
Ráncos, vezér ártánnyá nőtt politikus-generációk
históriává nemesült hazugságai, pokoli fantaszták
pénzért - évszázados hiátust átugrani, proletárokból
polgárokat faragni. Hívószavak süketeknek, szép
életképek vakoknak. "Le a rabsággal" - kiabálták
a raboknak a Rabok Urai. "Le a pártállami múlttal!"
kiabálták a pártállami múlt haszonélvezői. "Legyen
belőletek polgár, demokrata!" - így a tolvajok, és
a jelszavak mögött: saját bendőbe mindent. Ugorjuk
át a polgárosodást, s az évszázados modernizációs
áramlatokat, ússzuk meg az urak és szolgáik közti
gyilkos harcok megszülte szabadságot. Mit nekünk!
S amikor végül kiderült, hogy a kultúrát nem lehet
Milka csokiban, nyugati autókban, felzárkóztatási
pénzekben átadni, mert ezeket felzabálják, ellopják,
megeszik újra, újra azok a politikus pet-oligarchák,

meg a feneketlen propaganda - nem volt visszaút,
eközben a látszat-demokráciák látványos faszádai
mögött ugyanazt az elnyomást, egyenlőtlenséget
építgették, mely ellen papíron, szerződésben, vagy
lelkes szónoklatban annyit pofáztak - még szebb

illúziókat keltve, újabb trükköket vetettek, persze
tudták: nem lehet néhány évtized alatt cserépben
polgárságot termeszteni, nem lehet demokráciát
kotyvasztani a szlovák, magyar vagy lengyel petri
csészékben, mert azokban a feudalizmusból kifolyt,
úri világon átszűrt államszocialista elnyomás bűzös,
barna bélsara bugyborékolt. Azok számára nem lett
demokrácia-megváltás, akiknek a nagyszülei még
szolgáltak, vagy akikét kiszolgáltak: nincs hátrálás
az időben, s a történelem lépcsőfokain sem lehetséges
párosával ugrálni - ma már ott a seb: egy kultúrkör
szabadabbá válása, egy társadalom felvilágosodása,
harcok nélkül lehetetlen. A forradalmak korában az
írók arról írtak, a vezetői ha kellett belehaltak. De az
a korszak lezárult. Ahol mocsár lett, ott mocsár van.
Az egyenlőség nem nő üvegházban, nem születik
autógyárakban, nem növekszik gyorsabban uniós
pénzesőben, a becsületet sem csatlakozási szerződések
garantálják, hanem a szabadok szívének vérgőzös, 
letéteménye. S bár - lassan kialakulhatott volna,
felvilágosult értelmiség nélkül a hazugság, a lopás
himnikus trallája, a korrupció-lalala egyszerűbb volt.
Mára csupán negatív-populisták, gyűlölködést árusító
despoták, korrupt oligarchák, suttyó nacionalista
hordónállók üvöltésétől zeng, zsibong a Kárpátok
bérce, a pöffeszkedők, sárban maradottak sorai mentén
megfeszítik a nyomor színskáláját. "Keresztre minden
mássággal!" - hirdetik. A csodavárók prófétái tereket
hajlítanak, aranykészítő alkímiát űznek, hittel kábítanak.
Orbánok, Ficók, Mečiarok, Kaczyńskik dús legelői
váltják egymást, az elvtelenség rendpárti, erőszakos,
pénzimádó urai, s köröttük báróik, ispánjaik, jachtokon
élvezkedő perverz apródjaik - rajtuk giccses luxus, Louis
Vuitton szütyő, Rolex, Rembrandt, Picasso - egyenszív
ízléstelenség. Méretre szabott öltönybe bújt hoppmesterek,
aranyszarvasokat, Turulokat, kokárdát nemzeti giccsbe

fingó neo-fasiszta, talpnyalásból, állami pénzből eltartott,
propagandából gyúrt művészetet lelkesen gyártó udvari
művészek, propagandisták, lelkes hülyék, megélhetési
papok, a bigottság kortárs dogmáira tangót járva szent
ondót lőnek a kapitalizmus legrosszabb arcát adaptáló,
nyomorultak millióin tenyésző, álhírekkel elárasztott,
saját bejáratú országok, látszat-demokráciájának tapsolók

csőbuta arcaira. Közben az elnyomás és alattvalóság
hajbókoló rőfjeit már az iskolákban kimérik, hamis
történelem variációkból hősöket báboznak, Szolga-Úr
szerepjáték kultusz, elitizmus, régen-jobb, népiesség,
látvány-konzervativizmus szömörcéi, templomok
áldozásában jiggelnek műanyag Jézuskáikat ölelve,
s újra a régi hangjukon szól a megszokott mondóka:
"Aminek születtél az maradsz. Tudd a helyed! Paraszt!" 
Az "ellenzék" dísz-vicc, az olyan felkapaszkodók
langyos inkubátora, melyek apró kegyekért, kialakult
elnyomó rendszerek, fizetett látszat-demokrácia
biztosítékai, szelepek a rendszer pöfögő szörnyének
emésztőrendszerén: dudálnak ha kérik, összefognak
ha az kell a hatalom győzelméhez, szónokolnak,
buborékjaik lakóinak, elindulnak látszat választásokon,
úgy tesznek, ahogyan szavak nélkül elvárja tőlük a
rendszer, melynek kisdedei és haszonélvezői.  A féktelen
gátlástalanság és ostobaság az év háromszázhatvanöt
napján ünnepel. A politika a helyezkedés, számítás,
ciklusonkénti túlélés eszköze, A nyomorultaknak
a szavazás közmunkát, tűzifát, extra-nyugdíjat, kegyet,
a rokonoknak pozíciót, állást ad: nincs becsület - a "morál"
szó leírása már önmagában nevetséges. S bár kaloda,
fejezés és kerékbe törés még nincs, - az eszme, akarat
már meg lenne hozzá. Az egyházak többsége újra
megtalálta a saját hatalomhoz az utat - papjaik többsége
mint régi bútordarab, bármely elnyomásban korábban,
hirdeti mit képlékeny elődeik. Dörgölőznek a hatalomhoz,
akciós Krisztust árulnak, új uraiknak rendszerre szabott
Isten marketinget pipálnak a szószékről, saját hitükre
ezredszerre ráverik -  a tudatlanságon kereskedve
hatalmat építenek, ha akarják szeretőt tartanak, vagy
ministránsokat használnak büntetlenül. A Kárpát-úszómedence
gránitból rakott, márvány szegélyein koktélos poharakban a
becsapottak vére, az újra és újra emigrációba kergetettek
húsleve, s a parti homokban, pokrócokon azok szürcsölgetik
a Mojitót, akiknek sikerült megnyerni a rettegő többséget,

mely boldogan twerkel a Bolondok Hajójáján, s ha vezérük
csecsemőt falna élőben a porondon - tapsolnának ugyanúgy,
mert másnap azt kapnák ebédre - az Ellenség volt! A Vezér Isten,
akarata, s  munkád, lelked - szent. Pofád kuss. Ott a Lidl,
Tesco! Örülj, hogy szánalmas jobbágy létedre tolhatod az arany
bevásárlókosarat - megtarthatod nyomorult karácsonyodat.
Így legyen béke, szeretet! Örülj annak ami van! Puszta népe,
büntetés-harmónia vigaszában, Ördögtől jövő, élő üzenetet,
te tapsolsz, falod. Hiába láttam: te folytatod és kinevetsz.