képek, betűk

Annyi mindent elmondtak már az őszről,
nehéz írni róla, mert végül is mi egy évszak?
Fizika? Kémia? Nekünk talán, de a természetnek
csupán pillanatnyi állapota, mely úgy változik,
ahogyan a huszonnégy óra, hőfok vagy a gravitáció.
Mégis - azt gondolom: szép. Az illatok ébresztette
emlékektől gyereknek érzem magam, a közeli park
füvén földszínű levelek - klorofilljukat nem pótolta
fájuk a rövidülő napok miatt, így lett haláluk a színek
kavalkádja. Az enyhe fagy már hófehér fogsort rajzolt
a járdán heverő papírszemétnek, fehér kristályporral
hinti be a mezőket, nincs madárhang, kátrány, autóbűz,
részegek zsivaja, csak mi, s velünk párunk: árnyékunk.
Az éji futás közben érezni a kályhák, kandallók füstjének
illatát, a létem egyetlen gyönyöre a hideg marta bőrpír,
a zuhany vize alatt - égő kínom ellenére mosolygok, 
mert a többlet endorfintól alig érzem, hogy fáj. Elmúlt
nyári lombok göndöre rajzolja magát a falra, árnyak,
árnyak és árnyak mindenütt: ebből szőtt az élet - játék.