képek, betűk

Szeletváráró, hócsúsztatta, budai tetők, Ti
lezser esőcsepp kolbászkák milliárdnyian.
Delejes bohózat-szerű élmények
az első itthoni sétám
nem turistaként,
tizenhárom év után,
bevásárlások, középszerű bohózatok,
a Csalogány utcai Lidlben majdnem
megverték egymást a hosszinkás,
thökmagos piócakiflikkel,
a gömbarcú kasszás-robotfiúk egymással heherészve,
susogva cikizgették a vásárlókat,
de köszönni már megtanította őket a Valami.
A Mammutban - az Interspar mögötti pénzváltóban,
először azt hittem zárva,
odaléptem az üvegablakhoz,
a pénztáros félig lecsúszva a székről: aludt,
azonnal levett a lábamról,
bearanyozta a napomat,
az asztalon bal keze felől egy laptopon filmet nézett,
dél volt,
elaludt rajta,
ebéd után jól eshetett
a frissítő szendergés,
nem volt merszem megzavarni
orcátlan kopogással, 
Lassan eloldalogtam a kijárat felé.
Majd holnap váltok.
Az éttermek ilyenek és olyanok,
tizenhat kilométer körül sétáltam,
egész délelőtt készülvén a fő attrakcióra:
zabálni a Vigyázó Ferenc utcai Govindában,
de aranyfaszú nosztalgiám porrá őrlődött,
amint a hosszú lépcsőn, a szűk vájatban lesétáltam,
nincs kiszolgálás,
a pultban látványosan aszott, létlen,
jó esetben tegnapi izék,
olajtól üvegesen áttetsző csapatik,
gasztro-anti-orgazmus,
Sikerült elbaszni ezt is, rendben,
innen is tova, menekültem a
szottyadt zöldésges szabjik közül,
szomorúan baktattam volna Budára,
a Lánchíd lezárva.
Vissza a hidegrágta pesti házfalak nyurga árnyai alá,
a Szent István Bazilika előtt a szokásos
turistapénztár-nyúzó,
cukorszagtól ragacsos forralt bor kipárolgás,
rétes és marcipán imitátorok,
láttam lazaccal meghintett lángost,
keleti édesség-szerű színes gömbcsókokokat,
a nagybecsű karácsonyi ondófolyam,
szívtam amíg be nem telt a szám,
menekülés a Bajcsyn, Majd
végtelen kanyargások a bezárt és kiadó kirakatok
közt mindenféle leágazások
szürkés zománcba tekert árnyékai közt,
valahogy mégsem volt szomorú,
végül is, ez is csak egy település,
olyan mint a többi:
borzalmában borzalmatlan és mindenféle mindenes,
meg talán, valamiféleképpen ide tartozok én is,
s mivel sors nincs,
arra gondolok, egyszerűen csak
történnek a dolgok,
lépegetve halok és halunk,
egy élet, egy város, meg akármi:
olyan amilyen.