képek, betűk

Minden korszaknak megvan a maga sötétsége,
a mostaninak is, csak nehéz felismerni akkor,
amikor élsz, fájdalmas beismerni a civilizációnk
totális csődjét, minden téren. Nehéz elismerni,
hogy rákos burjánzás lettünk a Föld testén.
A most születők életét épp most tesszük tönkre,
a szülők, nagyszülők saját utódaik sorsának
megnyomorítói - mosolygós, gügyögős gyilkosok,
akik ma még büszkén menetelnek a boltok pultjai közt,
vásárolják a műanyag eldobható szemét-termékeket,
ülnek a dugókban, eszüket vesztve nyomkodják
a mobiljaik képernyőjén a semmit, naponta
tömik magukba a húst, termelik a szemetet,
minden egyes nap többet akarnak,  hisznek a
növekedésben - a profit és a bevétel, piac, export, import,
országok, nemzetek, élsport nyomoraiban, akik
megélik és fenntartják a turizmust, tömören: akik
ezt a mai kapitalizmust működtetik, akik utódaiknak
tovább adják azokat a szokásokat, amelyekben kaptak,
fenntartják azt a kultúrát, mely a kortárs társadalmak
mocsarainak politikus bohócait kitermeli, akik a vallási
babonákat átadják a következő generációknak.
A jövő embereinek - ha lesznek, meg kell majd lépniük
azokat a dolgokat amelyeket mi nem tettünk meg,
le kell rombolniuk az összes ma létező politikai rendszert,
meg kell szüntetniük az országokat, nemzeteket, kapitalizmust,
mint idejétmúlt, korszerűtlen konstrukciókat, melyek
megakadályozzák, hogy az emberek emberek legyenek
és ne felcímkézett - zászlókba, himnuszokba és árcédulákba
csomagolt erőforrások. Tudom, ez ma még ijesztő,
mert mindenki megszokta, hogy országban él és a másik
ország ketrecének lakójáról azt kell gondolnia: idegen.
Ezek csak szavak, magam se hiszem, hogy képesek 
lesznek az emberek emberré válni... Mindent meg
lehetett volna tenni lépésről-lépésre, már régen,
de az emberi civilizáció nagy többsége képtelen bármiféle
változásra - a kapzsiság és ostobaság kényelme
és arroganciája úgy győzött, hogy közben hosszú távon
halálra ítélt egy egész világot, minden élőlényét szolgának
tekintve, beleértve önmaga példányait is. A legtöbben
még ma is csak nevetnek ezeken. Azt gondolják, hogy
sérthetetlenek, nem sejtik, hogy a gyerekük gyereke talán már
az életéért fog küzdeni a szomszédja gyerekinek utódaival,
legyilkolják egymást a tiszta vízért, vagy azért,
hogy legyen mit enniük. Talán lesznek majd olyanok
akik képesek túllépni azokon a korlátolt viselkedés-mintákon,
mely az elődeik korszakaiban - a jelenben, oly büszkén hirdetik
az emberi civilizáció nagyszerűségét és felsőbbrendűségét,
miközben vakon menetelnek egy borzalmas vég felé.