képek, betűk

November vége, sötét és tél, de végre nem esett ma, majdnem két hete először, üdítő érzés, egész nap álmos voltam amiatt mert csak három órát aludtam, de attól félek ma se lesz hosszabb.
A belvárosban mindenütt karácsonyi hangulat, villog minden, dióda-hálók csüngenek a falakról, az Arndele bejárata olyan mint egy pirosló, felfújt nagy vagina, kibaszott műanyag télapók, bamba arcú szarvasok, ronda törpék, cukortól bűzlő puncs és az összes olyan keszekuszaság, ami minden évben ugyanolyan és ugyanúgy van elrendezve, ugyanazokon a tereken szétterülve, ugyanazokon az utcákon kígyózva, egyforma zsúfoltságban hömölygő tömeg zsongja körbe. A buszmegálló felé tartva át kell verekednem magam az egész nyomorúságon, kerülgetnem kell a sok bevásárlószatyros támbolygót - főleg nőket, akik a Primark-os papírtáskából legalább hármat cipelnek a kezükben, telepakolva egyszer felvehetős, műanyag ruhával és olcsó cipővel.
Mire hazaértem majdnem rosszul lettem, mert miközben jöttem végig a városon rámnyomult az egész elmúlt két hónap minden nyűge, legszívesebben csak úgy elfeküdtem volna a betonra valahol az utcán, egy csomag cigivel és egy műanyag flakon olcsó borral, beszélgetni hajléktalanokkal, nézni, ahogy közben elsétálnak előttem a cipők és a belőlük kinőtt bokák, meg a zoknik és a fekete harisnyák.
A dugóban végig G.-re gondoltam, hogy mi történhet vele, jól-e lehet, boldog-e azzal akit talált magának és, hogy megérdemeltem ami történt, legalább megtapasztalom, hogy mennyire rossz az a dolog, amiről eddig csak olvastam és hallottam.
A Tesco felé sétálva azt hallucináltam, jön elém a buszra, és teljesen életszerű volt, lehúnyt szemmel lépkedve, igyekeztem elhessegetni az egészet a fejemből, de csak erősebb lett, azután vettem áfonyát, málnát és mangót holnap hajnalira.
Itthon ön-elbáboztam a szokásos színházat C.-nak, nehogy megérezze, hogy valami rossz történik velem, játszottunk fogócskát, dobáltam neki a lépcsőn felfelé a kék labdáját, nevettem, hivogattam, szökdécselt, boldog volt, de aztán egyre rosszabb lett minden, abbahagyatuk, összerándult minden a hátamon, derék, váll és egy nagy görcsként, egy csomóban feszítve mindent, ahogyan kell.
Végre a betervezett olvasnivalóim között ücsörgök, baráti közeg, a mesterséges intelligenciáról próbálok olvasni, van egy új szoftver, ami képes a képek hamisítványait felismerni. A Rutgers Egyetem és az Atelier for Restoration & Research of Paintings intézet publikáltak egy tanulmányt, miszerint egy tanulóalgoritmus képes volt felismerni a hamisítványokat, az ecsetkezelést is figyelembe véve. A tanulmány itt olvasható. A hamisítványokat tradicionálisan a Morellian analízis segítségével próbálták kiszűrni, Morellian egy olasz művészettörténész volt, ő fejlesztette ki azt a módszert ami főleg a kép felületének, textúrájának az elemzésével igyekezett elcsípni a hamisítványokat, vagyis a festő ecsetkezelését vette alapul. Ez a tanulmány elképesztően érdekes, most nincs hozzá agyam, hogy végigolvassam, de holnap hajnalban nekiállok.
Végül is, ennyire rossz még soha nem volt, valahogy túl kell élni ezt is, remélem, hogy rám is igaz lesz, hogy az idő majd feledtet, feloldoz és elmulaszt mindent, mert ez így sok.
C. már alszik, nekem is meg kell próbálni, de még megnézek néhány középkori képet Káinról és Ábelről, meg van egy fényképész a neve Thy Tran, nagyon intim képeket csinál, saját magáról, saját bevallása szerint nem a minőségre figyel, hanem az intimitásra és arra, hogy azt fotózza amit nem tudna szavakkal elmondani annak akinek szól. 2015-től Saigon-ban él, előtte Ausztráliában élt. A képeit itt lehet megnézni.