képek, betűk

Lehetne már tavasz, március, amikor korán világos van már, ilyenkor (3:43 van most) lassan indulhatnánk sétálni. Elaludtam, egy órával korábban akartam kelni, odakint nem esik, de minden nedves, ez Manchesterben ilyenkor mindig így van, soha nem tudni, hogy mitől és honnan jön a nedvesség, csak úgy van.

Geta Brătescu munkáit néztem este, aki most 91 éves és még mindig aktívan dolgozik, ebben az évben ő képviselte Romániát a Velencei Biennálén, ami engem nem nagyon érdekel, ki nem állhatom ha egy ember valamilyen országot képvisel, főleg nem a művészeten belül, mert a művészet csak akkor hiteles ha az emberről mint olyanról, mint lényről és mint gondolati lényről szól és nem állít magának határokat - egy kultúrkörhöz tartozás az pedig eléggé nagy korlátja lehet az alkotói szabadságnak - nem csak lehet, az is: hiszen bezár valahová.
Arra, hogy az emberek a primitív nacionalista lelki igényeiket kiéljék ott vannak az élsportok által knált showműsorok: az olimpia, baseball-bajnokság vagy a focivébé és a hasonló modernkori gladiátor küzdelmek, csatamezők, ahol a nép büszke (de mire? mások teljesitményére? ugye primitív?) gyermekei: proletárok, polgárok, akárkik - kiélhetik a szadizmusunkat, gyűlöletüket, frusztrációikat, dölyfüket, kudarcaik okozta szerencsétlenségüket és meghatározhatják magukat a másik ország (ami egy teljesen fiktív közeg) lakói ellen és az erre az egyszerű lelkületre fogékony tömegek "élsport" címszó alatt, a tévé előtt ülve, vagy a lelátókon üvöltve örülhetnek annak, hogy más emberek sportolnak helyettük és megküzdenek a másik ország lakóinak csapatával (röhejes nem?) (...mármint ha lehet sportnak nevezni a doppingokkal feltunningolt galdiátorok tevékenységét, szerintem nem) ez annyira gyermeteg és szánalmas.

Szóval ezért nem szeretem a Velencei Biennálét és hasonló rendezvényeket, mert végül is ezek is csak erről szólnak, csak egy lépcsőfokkal megpróbálják magasabbra rakni a szellemi mércét, de valójában ez reménytelen.
A művészet az emberről szól, az emberből jön és függetlennek kellene lennie mindenféle országhatár közé zárható, képzeletbeli vonalak közé préselhető blablától, egyszerű gondolkodási sémáktól, propagandától. Politikai tartalma természetesen van és lehet, de az egy másik dimenzió.
Még a népművészet is inkább az ember kollektív tudattalanjáról szól és egymásra rakódott ősi motívumok keveréke, mintsem ténylegesen csak egyetlen kultúrkörről szóló formanyelv.
Jól elmentem félre, egyáltalán nem akartam saját gondolatokat belevinni.
Nincsenek is gondolataim és főleg nem értékesek. Egy fasz vagyok, tudom.

Kora reggel, szép minden, befűtöttem, mindjárt a zuhanyrózsa alatt állva létezek, így leszek magamnak fája, szép csendesen összefolyatom a könnyeket a vízsugárral, potyogjon és tűnjön el a lefolyóban, elképzelem, hogy mögöttem lebegsz pára és megmosod a hátam, csendes eső, langyos és puha bőrünk összeér, nedvesen egymásra mosolyog a zöld lomb és a kék ég. Ez a kép se történt meg soha, csak a fejemben létezik, de mégis emlékszek rá, de minek? Kitörlöm hát.

Geta Brătescu munkái egyébként nem tetszenek és nem értem miért tartjűk őt kreatívnak, ez itt kritika volt, szerintem sablonos és üres.