képek, betűk

Mindig elborzadok az emberi gonoszság mértékétől, Indiában olyan nőknek rendeztek divatbemutatót akiknek az arcára savat öntöttek féltékenységből és bosszúból és emiatt maradandó sérüléseket szenvedtek, nem beszélve a megaláztatásról. A divatbemutatón kilenc nő vett részt, az arcukat nem takarták el, hogy szembesítsék a társadalmat azzal amit velük tettek. A cikket itt lehet elolvasni, akit érdekelnek a fotók ott megnézheti őket.
Gyűlölöm az erőszak minden formáját, az erőszak mindig a saját csődünk, amikor kudarcot vallunk például mint szülők, akkor jön az erőszak, ezt a kutyám nevelésénél láttam leginkább, egyetlen egyszer történt meg, hogy fizikai erőszakot alkalmaztam C.-vel szemben, megráztam őt mintha falkavezér lennék, megfogtam a bőrt a tarkójánál és úgy..., akkor csináltam amikor egyszer felment az ágyra és lepisilte. Dühös lettem, pedig az én hibám volt, mert előtte egyszer felengedtem az ágyra, máskor meg nem és emiatt számára nem volt tiszta mi a szabály és mi a hierarchia. Utána rosszul éreztem magam, ő lement és beült a helyére és csak nézett, odafeküdtem elé a földre és a szemébe néztem és bocsánatot kértem tőle, azóta soha, egyetlen alaklommal se bántottam. És nem is fogom, nagyon sokat köszönhetek neki, de azt, hogy egy másik embert bántsak, elképzelni se tudom. De Indiában egészen sok erőszak van, meglelpő és számomra visszataszító szokások, például a szándékos magzatelhajtás (foeticide) aránya nagyon magas, ennek külön Wikipédia szócikke is van, annyira általános. Például India Kashmír régiójában 128.4 férfi jut emiatt 100 nőre. Micsoda őrült dolog ez? Elképesztő, hogy a 21. században ennek így kell lennie, de nekünk se kell túl önteltnek lennünk, igaz ugyan, hogy Indiához képest mérföldekkel jobb a nők ehlyzete mondjuk Nagy-Britanniában, de mondjuk odahaza Közép-Európában azért még bőven lenne mit tenni.
Erőszakos soha nem vagyok, de csapongó hülye igen, a csapongásom borzalmas, halacska is emiatt hagyott el, egyszer ilyen voltam, máskor meg olyan, sok lettem neki, az más kérdés, hogy főleg amiatt, mert soha nem tudtam, hogy mit szeretne, nekem sajnos mindig kell a visszacsatolás és ő ezt nem értette. Pedig mindig azt mondta, hogy nyilt kártyákkal játszik, de soha nem írta le, hogy vége, csak miközben írtunk egymásnak a végén már 4-5 perces késésekkel írt vissza, mert közben már mással írt esetleg, vagy másra figyelt és én ettől teljesen összezavarodtam. Kár értünk, pedig ha tudta volna, hogy ha kicsit közelebb jön és tudunk találkozni rendszeresen... Ennyire fájó dolog ez, de sajnos nem bírtam ki szellemileg a sok hónapos távollétet, és onnantól, hogy még a decemberi időpont is bizonytalan lett, teljesen összezavarodtam, és emiatt gondolom, hogy ő nem gondolta ezt komolyan soha. Ezt már nem fogom megtudni, mert ha ő egyszer kizár, akkor nincs visszaút többé.
Lilian Kreutzberger munkáit tanulmányozgattam, a fekete-fehér képek és a szimmetria.
Aludjunk és álmodjunk, mélyen mélyen azokról amik megtörténtek: a szökőkút, az Árkád, villogásaink, bizsergés, a virágos ruhácska, a búcsúkávé, integetés, a babavíz, Skinny shop, akartam könyvet adni, de nem mertem, pizza...istenem, mindez csak 5 hónapja és mind elmúltak és beégtek olyan mélyre amit soha nem lehet elfelejteni.
Aludni kell, holnap nehéz nap lesz.