képek, betűk

Most van az ötödik nemzetközi fotófesztivál Tel Aviv-ban, egészen sok érdekes fotósorozat van a kiállítási anyagban, néhány projekt:

Angélica Dass: HUMANÆ - az emberek bőrszínének összes árnyalatát próbálja bemutatni

Second Nature - ebben több fotóművész is részt vett, úgy fotózták le a helyszíneket mintha a mai AI (tanulóalgoritmusok, mesterséges intelligencia) szemével látnák a külvilágot. Ez egy nagyon érdekes projekt, az egyik kedvencem.

I beleive I am gay - ez vallásos melegek portréit mutatja be Hollandiából, mindenféle egyházból.

Long Lost - ezt nagyon megnézném... ez hat darab különálló, mini kiállítás, hat teljesen más hátterű, korú, nemzetiségű fotóművász munkáiból, mindenféle témakörből

This Is My Story - ez is érdekesnek tűnik, de eléggé silány a projekt leírása, remélem később majd publikussá teszik a teljes anyagot, ebben hat diák története van elmesélve Jisr az-Zarqa-ból, ami egy izraeli arab település.

The Untitled Album - Doron Oved kiállítása, amiben városi fotók, tájképek szerepelnek minden különösebb kapcsolat nélkül, ezt is megnézném, mivel neki nagyon jó foi vannak.

A teljes kiállítás programja.

Most volt a 7. moszkvai biennálé, ahol Olafur Eliasson (dán-izlandi szobrász) egyik munkáját erre az alkalomra készítette el Moszkvában a helyszínen és eből készült egy videó ami online meg is nézhető: http://www.soe.tv/video/113 Moszkvába jó lett volna elutazni, mindig szerettem volna megnézni, majd talán jövőre.

Néztem egy gyönyörű filmet a 1934-ből, ami halakról szól, egészen pontosan csikóhalakról, Jean Painlevé rendezte és The Hippocampe a címe. Jean Painlevé francia filmrendező és fotós volt, aki főleg vízalatti felvételeket készített, nem csak a csikóhalakról, van a polipokról és mindenféle más tengeri állatokról is filmje, ő volt a természetfilmezés egyik úttörője. De nem csak vízalatti filmeket csinált, nekem az egyik kedvencem tőle az a film amit folyékony kristályokról készített, ez már színes film és 1978-ban forgatta.

Zs. hívott mobilon sírva, hogy a munkahelye szar és adjak neki tanácsot, hogy hogyan lépjen ki és kezdjen új helyen, próbáltam nyugtatni, több-kevesebb sikerrel és egyébként megértem, csoportvezetőként se adnak neki havi bért, hetente kapja a fizetését, emiatt a bankok például nem adnak neki hitelt, emellett már kétszer el kellett viselnie, hogy nem neki ajánlották fel a cégén belül azt a magasabb pozíciót, amit könnyedén tudna csinálni, ehelyett inkább külsős embert vettek fel, őt meg hagyták a helyén. Meghívtam őt is és N.-t is jövő hét szombatra egy japán étterembe ramenezni, közben majd kitalálunk valamit. Takarítottam. Sétáltunk megint. Nem történik semmi érdekes.

Egész nap szokás szerint azon járt az agyam, hogy mennyire nem tudom megérteni azt ami történt velünk, olyan bolondságok fordultak meg a fejemben, hogy ha most bekopogna halacska és ha itt lenne, akkor azonnal elmúlna ez az egész rémálom, de azután eszembe jutott amire reggel gondoltam, hogy ezek a dolgok csak az én fejemben léteztek. Megpróbálok túllépni ezen, próbálok keresni én is valaki mást, ahogyan ő is tette, valakit, akivel lehet találkozni és aki hajlandó lenne mozdulni is, meg kockázatot vállalni és szeretni. Csak nem lesz könnyű elfelejteni ezt az egészet, a csillagvizsgálónkat például, ma többször is eszembe jutott és nem értem, hogyan jutottunk el onnan idáig.

Egészen elképesztő dolgok vannak a világban. Nima Elbagir a CNN egyik általam nagyon tisztelt riportere forgatott egy dokimentumfilmet Líbiában, amelyiken több valódi rabszolgapiac látható, az embereket állatokként adják veszik. A líbiaiak a szegényebb országokból menekült embertársaikat olyan módon kezelik a felvételeken amit bevallom...nem volt könnyű a 21. századba helyeznem az agyammal. Az emberi gonoszság egészen elképesztő... Érdemes megnézni, vagy belenézni, a Youtube-on itt megnézhető: https://www.youtube.com/watch?v=2S2qtGisT34