Hamucsík és Hold

Elmentek a városba,
Megkérdezték ki vagy,
Konkrétnak nevezték a betont,
Ó alakra rúzsozott szájak,
Mozgólépcsőn szendvicset.
Felmásztak egy rózsatőre,
Kötelet horgoltak szirmaira,
Lerúgta zoknijait a magasból,
Nyakába tették a hurkot,
Ráállították egy tövisre,
Piros volt az utolsó robbanás.
Éjjel harapós a város,
Fényei a sötét ékszerei,
Átfutok rajta, hiába morog.
Baglyokat hallgatnék,
De megették őket a kőrisek,
A mókusokkal együtt,
Kék ruhában keringőztek,
Nevetgéltek egymás között,
Miközben nyelték őket.
Tegnap amikor még éltem,
Gyógyszertárt kerestem,
Láttalak a Nemdebár teraszán,
Kölnit sírt a bőrkabátod,
Januári kikeletet rágcsáltál,
A hétfő esti kacagásod,
Megsértette Budapestet.
Egy ötvenegy lett - éjszakám,
Vár a Nyulak-szigete,
A futóút párnás tappancsa,
Koros járdaszegélyek csókja.
Miközben ott szaladok,
Azt gondoltam "Van idő."
Az a Tévedések fája,
Baklövés bogyókból,
Lekvárt rottyantanak alája.
Óvatosan leültek mellé,
Megfogták mindkét kezét,
Közölték, hogy beteg,
Ő tudta, nem komoly,
Hogy nem attól remeg,
Fél év múlva meghalt.
Leültem egy lépcsőre,
Cigivel kínált a sötét,
A gyomromból szívtam,
Széll Károly nyomorúsága,
Villamost vacsorázott,
Sárga vér, zöldekkel.
Mialatt kihozták a sörét,
Umbra haját igazgatta,
Nyakát simogatta,
A telefonját nyalta.
A Varsányin hazafelé,
Két szájszagú uraság,
Egy flakonba pisált,
Talán eltették tavaszra,
Szenteltvíznek hagyva,
Húsvétkor megisszák,
Világvégi gyülekezetben,
Vörösbor helyett,
Fehérboruk a feltámadás.
Ma nincs Holdvilág,
Leszedálták a kedvest,
Dundi hasával máshol jár,
Talán egy meteorral hál,
vagy Földárnyékot kerget.