Az éjjeli futás

Folyamatosan csendre vágyva,
a magány hajnali vidámparkja
égboltra nyíló nyíló bejárataiból,
a futás a legbensőbb magányának
derűje, lemondás a kényelemről,
az elérhető önerőm kifejezése,
s most ...sok év után, újra a Margit-
szigeten. Végig középen az aszfalton
vagy a sétányon, kacskaringózva a
a fák közt -  az Árpád hídig. Közben
köszönök minden macskának,
felismerem őket az arcukról:
Egy szerény fekete a Margit hídnál,
ahol az új tornapark van. Ott ül,
akár egy puha gömb és figyel.
Egy félős tarka a Ferences kolostornál,
Ő mindig elbújik valahová.
Egy pedig a Hajós Alfréd sétány elején.
Aki nagy bohóc, utoljára a feltúrt
aszfalt egyik gödréből pattant elő
azzal az "Ez mi a fenét keres itt?"
arckifejezéssel, ami a cicák sajátja.
Esetenként útba igazítok egy eltévedt
részeget. Tegnap - már hazafelé,
egy fiúnak segítettem, a Margit-híd
budai hídfőjénél az úton feküdt,
a villamosra várók ignorálták,
az autósok kikerülték mint a szemetet,
megálltam, megkérdeztem mi történt,
hívjak-e mentőt, de nem kért:
"Jól vagyok." - mondta.
Szavakkal irányítva, kihívtam a járdára,
beszéltem hozzá,
megkérdezte "Nem vérzik a fejem?"
nem vérzett, láttam rajta, hogy jobban van,
azt javasoltam üljön le néhány percre,
megköszönte, elbúcsúztunk.
Londonban ugyanilyen volt az éjszaka,
csak sokszorosan felszorozva. 
Az alkohol bármivé képes átalakítani:
szoborrá, humoristává, gyilkossá,
szarrá, beszédkényszerré.
Én is fogyasztom, úgyhogy ez nem
hegyi beszéd. Egyszerű tájleírása
annak az éjszakai nagyvárosnak, 
amit a legtöbben csak bódultan
látnak - józanul futni benne: meglepő.
Túl sok emberi titkot mutat az éj,
látod az ücsörgő - az ismerkedés
újdonságától még lelkesen beszélgető
párokat, a dülöngélést leplezni
próbáló, jól öltözött támolygókat,
látod a húgyfoltos farmereket,
akaratlanul belefutsz egy padon 
szeretkező párba, látod a magukban
beszélő egy helyben toporgókat -
zavarukban a telefont nyomkodják,
vannak akik hangosan kiabálva
hívnak valakivel, talán a párjukkal,
esetleg egy peches ügyfélszolgálatossal,
vannak olyanok akik csak ülnek
a fal mellett és szemfestéket sírnak,
esetleg félig öntudatlanul sétálnak,
maguk után húzva a retikült a járdán,
valaki épp kiokádik egy taxi ablakán,
vagy bandába verődve kukákat vernek,
útjelző táblákat hajlítanak derékba.
Az éji futásaim egyik alapszabálya,
hogy minden csoportot kerülni kell,
mert nagy a valószínűsége, hogy
megtámadnak, kiabálnak utánad.
A nagyvárosokat éjjel és hajnalban
a bajok lehetőségének jelenléte 
lengi be, A szirénázások pedig
ezeknek megtestesülései. Közben
az egymás után elsuhanó taxik cipelik
valamerre a szórakozóhelyeknél
zsákmányolt húsokat, olyanok
mint a darazsak: zsákmány orientáltak.
A legjobb ha ömlik az eső, vagy 
hideg van: olyankor üresek a parkok.
Sajnos rókák nincsenek Budapesten,
s velük együtt hiányzik a friss, párás,
angliai levegő is, de jobb nem gondolni
a helyekre, ahol éltem, amiképpen a volt
szerelmek arcára sem akarok emlékezni,
mert képtelen vagyok elviselni a sokféle
súlyt, viszont felejteni sem akarok,
egyszerűen csak éljetek bennem,
alkossatok egy különös gondolat-szervet,
nem kell túlzás, nagy érzelmek,
ha tudom ott vagytok, valósak voltatok
az nekem elég a csendjeim mellé.
Kettő óra huszonhét. Ideje indulni.