nem tudom elképzelni

Nem tudom elképzelni az ukrajnai háborút,
A rakéták zaját, a becsapódás előtti másodperceket,
a széttépett testek kifordult húsát,
a mérhetetlenül sok dühöt, könnyet,
Barnás árnyalatúnak képzelem az emberi húst,
Lilával és kékekkel, az alvadt vér az erekbe fagyva, szétfolyva.
Szétlőtt arcok, száj nélkül vicsorgó fogsor -
a szétroncsolt emberi arc utolsó grimasza.
Nem tudom elképzelni - ilyet csak az Irréversible elején láttam,
véletlenül, mert nem gondoltam volna,
hogy egy film annyira borzalmasan kezdődhet,
évekkel ezelőtt történt, de azóta is kísért az a képsor.
Nem tudom mit lehetne írni,
A támadókat is szánni szeretném,
mégis azt érzem, nem vagyok erre képes,
mert tudom, hogy ebben a percben is
nőket erőszakolnak, embereket kínoznak, civileket gyilkoltak,
ártatlanokat temettek tömegsírokba az orosz katonák.
Fenyegetőznek, évek óta ellenséges propagandával,
álhírekkel árasztották el a világot.
A sok gyilkos közt pedig hiába vannak ártatlanok,
A legtöbb katona állítólag szándékosan mellé céloz,
Mindez nem számít, Mert a háborúban a legördögibb az,
hogy nincs szűrés, A gyilkos, szadista, elmebeteg összekeveredik
az ártatlannal, a rakéta, drón pedig nem tud válogatni,
A gyilkosokon soha nincs felirat,
Mindenki együtt bűnhődik,
Mindezt miért? Látszólag egy elmebeteg cár miatt,
de a háttérben mindig a pénz lapít.
Retteg a hatalom, a tőke - olaj, földgáz urai és a bűnözők.
Ez a gyilkolás ugyanúgy a kapitalizmus következménye
mint a huszadik század legtöbb háborúja.
Többször megsirattam már az ukrán áldozatokat,
Eközben minden egyes nap szégyenkezek
a mi autoriter rezsimünk gyávaságán és aljasságán,
Ennek a rendszernek a cinizmusa határtalan,
semmit nem tanultak a történelemből,
újra a bűnösök mellé álltak.
Ráadásul kényszer nélkül. Másképpen is dönthettek volna,
de nem tudtak, nem is értik mi a baj azzal,
ha éveken át a szövetségeseik ellen uszítanak.
Nem tudom elképzelni a háborút,
A korosztályom-béli és a fiatalabb ukránok álmait a lövészárkokban,
a legtöbben a háború előtt ugyanúgy mint én -
csak filmekből ismerték a gyilkolást és az élettelen,
rothadó emberi testek látványát,
Mostanra a mindennapjaik része,
Micsoda sátáni pszichológiai transzfer,
Milyen állandósult borzalom,
Ahogy berágja magát a halál szemeiken át a tudatukba,
És ott akar maradni,
Ha egyszer vége lesz a gyilkolásnak,
Akkor se akar majd távozni a fájdalom.
Nem tudom elképzelni a háborút,
Nem bírom felfogni a tömeges nemi erőszakot,
A kínzást, verést, börtönt, deportálást -
eközben oly sokan - itt a békében,
az erőszakot fogyasztják a közösségi médiában,
sorozatokban, játékokban. A sok szadista barom.
Nem tudom elképzelni a gyilkolást,
eddig egyetlen emberi halált láttam, egy kórházban,
amikor civil katonaként ápoló voltam,
egy páciens meghalt miközben toltam tüdőröntgenre,
pontosan fel tudom idézni az arcát, a zihálását és azt,
hogy hihetetlenül gyors volt ahogyan elment,
soha nem felejtem el, pedig két évtizede történt.
Milyen lehet az erőszakos halált, sebesüléseket
hónapokon keresztül, napi huszonnégy órában látni?
Nem tudom elképzelni a háborút.