Jó játék a csend remélése,
Nem vágytál többre,
Mégis imádtad a zajt, akár a vihart.
A Csalogány utca lejtése,
Régi filmeket idéz,
San Francisco utcái - egy hulla nézte.
Személyes dolgaim önző,
ablaktalan kamráim,
Öncél, büntetett utóéletű egoizmus.
A hajlék nélküli koros úr,
Szakállas, magányos,
Piszkos zsákjára ételt adott az utca.
Újra álmodlak Didsbury,
árnyakat ölelő ligetek,
Ha ott jársz, üdvözöld őket, kérlek.
A jövő létezik, Ki Tudja?
Terasz a kocsma előtt,
Fehér acélszékek, szótlan magány.
Régóta beteg ez a ketrec,
Megválasztott önkény,
A Fej a rothadó Test bűzét pöfögi.
Elnyomások generációi,
Torz kalákák csemetéi,
Csodaváró korrupció - régi szokás.
A szabadságuk önérdek,
Mint a rablott kincsek,
Csakis maguknak! Nekik? Minek?
Nem tudhatom az igazat,
Csak annyit: hazudsz,
Ha így folytatod, uralkodó lehetsz!
A nép issza, tiszteli Őket,
Machiavelli csodálná,
Reálpolitikusok? Vagy szociopátia.
A szerzés mély mámora,
A saját vadásztanyák,
Halak, Gázszerelők, földek - Tiétek.
Ájtatosság, gúny, látszat,
Hazugságból szőttes,
A jog, törvények nem a Közé: Övék.
De a Nép imádja ezeket,
Csak jöjjön a cirkusz,
Bűnbak korbáccsal - oly keserédes.
Ez a félelmek fura helye,
Beteg titka a rettegés,
Ők védelmet árulnak olcsó lélekért:
melyekhez az ellenséget,
propaganda rókázza,
Tévéből, interneten - szívbe, agyba:
méreget, targetál, mehet,
Korosztály sávokkal,
A Nép hálája a propagandáért: taps.
Hallgatag, dísztelen nap,
Épp rajtam kuncog?
Jogosan. Igazságra vágyni szánalom.
No comments:
Post a Comment