apródok

Láttam a Holdat délután,
Félrehúzta durcás orrát,
Ő észre sem vett.

Valaki éppen haldoklik,
Ebben a másodpercben,
Már túl van rajta.

Eltűntetted azt az arcot,
Mely a testhez tartozott,
Aki sokat bántott. 

Lehetetlen orrot befogva,
megölni magamat, mert
végül felsóhajtok.

Január. A fák rügyeznek,
Rövidülnek az éjszakák,
ez lett a tavasz.

Régóta hazug a tekintete,
Gyötrődsz, fáj, bánkódsz,
Mégsem bántod.

A mikulásvirág még vörös,
Hajnalra hullajt egy levelet,
Ő így haldoklik.

A sötétben semmi nem más,
Ugyanaz és önmaga minden,
Csak kevés a foton.

Már tudod, el fogsz sétálni,
Csendben, és hangtalanul,
A némaság üres lap.

Ha a perc minden az örömét,
Kivonnám minden rosszból,
Pozitív szám jönne ki?

Az adventi koszorút nézem,
Kint hagyom egész évben,
örök karácsony.

Konyhában lakni szokatlan,
Néhány lépésre az utcától,
Amikor a kevés sok.

Egy matrjoska baba arca
bámul rám a párkányról,
Régen kedveltem.

Lassan hajnali négy lesz,
Az nekem a déli tizenegy,
Ideje a futásnak.

A Margit-sziget hajnalban,
Csendes űrhajó a Dunán,
Én pedig az űrlény.

Hálás vagyok mindenért,
Percért, négyzetcentiért,
Adnék, akinek nincs.