A köztünk járó istenek dicsőségére

Közönséges, népieskedő, egyszerű? Ohh! Népszerű?
Hazudik, korrupt, jellemtelen - alkalmas!
Vicsorog: úgy tesz mintha érdekelődne,
színpadra álmodja önmagát - épp meghajol.
Taps! A színfalak mögött fontos emberek
interjúra hívják. Milliószor elképzelte mit
mondana ---- szerény lesz! Ugyanakkor
határozott, míves testbeszéde a szakkönyvek
ajánlásait követi. Ha kezdő szociopata,
akkor még akadhatnak árulkodó jelek
a személyisége valós arcáról. De ez...
Borzalmas forgatókönyv! Kerülendő!
Soha nem derülhet ki, hogy kicsoda Ő!
Az isteni manipulátor. Mindenkit figyel, bár
számára senkik, nem léteznek: üres a világ,
egyedül van a porondon, beszél. A fejek felett
elnézve Ő a hallgatóság is. "Imádni akarnak!"
A Tökéletes Szent, a Nagy Ember, vezér,
vezető. Csoda! Szerényen bazsalyog ha zseninek,
géniusznak nevezik. Pedig ő már rég sejti
magáról és el is hiszi, hiszen saját hazugságai
átélésének igazi mestere. Megbecsülés, ováció:
tapsolják! Meghajol. Egy közülük! A saját
fontosságától lúdbőrözik. A hatalmat minden 
formájában elképzelte. Bizsergette! Meglehet,
titkon erekciója is volt magától, reszketve
simította végig ott alul - fenséges kéj! Közel
kielégült. Érezte, hogy uralkodó tudna lenni,
magabiztosan meggyőzné őket. Ahh! Adjatok
erőt a nedvesedéshez! Még népszerűséget!
Imádjatok! Engem a nagybetűset!
Ő a kiemelkedő virág a réten, a legerősebb
széllökés a jeges télben, a legszínesebb
hangya a bolyban. Neki az elvek, isten,
haza, gyerek, vigyor, ideológia - akármi:
percnyi pózok - melyekkel újra és újra
elérheti a kéjes hatalmi bizsergést, hogy
Ő oly fontos,  annyira hatalmas: Ahh! Ohh!
Anális ciripelés, tátogó orrlyuk - de elfedi!
Mindig hazudni, színlelni, tettetni.
Az igazság? Mi az? A valóság az idealisták
mentsvára. Kerülendő gyengeségek! Így csak
titkon, magában élvezi azt ami felfűti
mohó máját. S ha esetleg mégis elbukna?
Nemzeti tragédiának mondja. Bolygóközi
katasztrófa, mellyel a balga nép megfosztotta
magát Tőle a Nagytól! Az egyszeri lehetőségtől!
Egy Szent felemelkedésének tanúságától
- a világok legjobbikától. Újra át akarja
élni a hatalmat. Mert valójában semmit nem
képes érezni a megszerzés és befolyásolás
éhségén kívül.  Úgy gondolja ha újra
színpadra hívják: lojalitást fog kérni,
ha meg pénzhez jut - abból is többet akar,
mert neki mindenből több jár!
Erre gondolva újra duzzadni kezd a vágya.
Várja, hogy egyedül lehessen: magához nyúl
és kielégül, közben elképzeli: a másoké is Övé!
Ahh! ...hogy Ő a legszebb ördög az ólban!
Vagy épp hófehér angyalszárnyak közt
feszít arany karddal, miközben glóriát tartanak
fölé a szolgák. A csürhék! Ahh! Lájkokat,
szívecskét, csókot, csodálatot, figyelmet!
Még és még! Ő mindenütt szép!
A legjobb! Mindenhez ért, mindent tud - ha mások
életét uralhatja: élvez. S miközben azok a
pálcikalények ott alul: egymást gyilkolva,
taposva rettegnek egymástól, mert a császárok
jól bevált, primitív módszerét a "divide et impera"-t
használta. És működött. A győzelmi mámorban,
miközben híveinek integet - magában kacag:
"Újra megbasztam őket!" Közben komoly vezetői
arcot húzva interjút ad, elrebeg egy imát,
jobb világot ígér - és kezdi elölről, mert tudja:
a többség soha nem látja át kicsoda és micsoda is.
Valójában.