Egy bűnös az ártatlanok földjén

Amikor látom,
mennyire imádnak beszélni,
Csodálkozok, de hallgatok, bár
A legtöbb történet önmagyarázat,
Gyakran erkölcsi adalékkal kezdődik,
Majd jön a fontos ismerős,
Ez lehet orvos, jogász vagy ismert ember,
A legtöbben státuszokat gyűjtenek,
Státusz az ismerős is, 
Az XY kölyke orvos, tudod, kaptam beutalót!
Megnézte az asszony vagináját soron kívül!
A következő rész: néhány szó valamilyen betegségről,
Esetleg egy kis halál? Mehet rá?
Ennél a pontnál néha jön egy álkérdés,
Nehogy szerénytelennek tűnjenek,
Majd egy kis útleírás a kirándulásról,
Egzotikus legyen!
Gyerekek, autók, munkahelyek,
Az ártatlanság közvetett éreztetése.
Hallgatok, bár olykor, bevallom
Levegővel töltött kövér, lebegő zoknikat
Képzelek a helyükre,
Vékony vonalú mosolyt is rajzolok rájuk,
Mint a szmájlik kaján vigyora,
Néha, bevallom elgyengülök. Ilyenkor
Próbálnám kinyitni a számat,
De sietve összecsukom újra,
Nehogy megzavarjam a nagy monológokat,
Fülelem, figyelem a szavaikat,
hiszen annyira kényesek,
Maguk szerint nagyon érdekesek,
Folyik a szó, nő az öble,
alakul a személyes nagyság,
akár a korongon a bögre.
Mindig Minden Másnak a hibája.
Ez az az alapvetés, amit nem illik megszegni,
Úgy tűnik csak én vagyok vétkes,
Végigsorolom magamban a sok hazugságomat,
Megcsaltam, hazudtam interjún,
Gyerekként loptam a búcsúban
Egy matchboxot.
Hazudtam az életrajzomban,
Végül is az egész életem hazugság,
Ma is biztosan fogok hazudni,
Pusztán azzal, hogy mosolyogni fogok
Egy hivatalban, boltban, itthon.
Sok a gyengeségeim,
Unalmas is vagyok, ostoba is.
Hallgatom, milyen szép ország,
Mintha a természet országhoz kötődne...hagyjuk!
Üvöltenék, de nem lehet.
Hallgatom: Errefelé Csupa jó ember,
csak meg vannak vezetve,
Folyamatosan, mindig, állandóan,
Évszázadok óta áldozatok,
Meredt pózban a balsors,
Semmiről nem tehetnek,
Itt se voltak,
Ez a megvezetettek országa,
Ó, jaj, nem jön víg esztendő...
Én meg vétkesnek érzem magam,
Mindig megkérdezem, hogy a szétlőtt,
halott dédapám mi a faszt keresett a Donnál?
Mármint, mi támadtunk...Jaj, de ilyeneket
Tilos kérdezni. Ez összezavar!
Tele vagyok hibával, 
Gyűlölöm a lustaságomat, 
Utálom, hogy gyáva vagyok.
Hallgatom őket, A sikereiket.
A nagyságukat, tökéletességüket,
Az őseik sikereit, a nagyságukat.
Forradalmár elődök minden bokorban,
És persze áldozatok.
Mindig áldozatok.
Ejnye, ejnye! Ejnye és bejnye!
Ez az ártatlanok földje,
Akiket itt gyilkoltak meg,
Fosztottak ki,
Aláztak meg,
Akik ellen gyűlöletpropagandák folytak,
Akiket a bőrszínük miatt aláznak,
Akik a szexuális vágyaik miatt bűnhődnek,
Arról nem beszélünk,
Róluk hallgat ez az ártatlan erdő,
Ha voltak is apróbb hibák, azokat:
Vagy mások tehették,
Ma is mások lopnak,
A németek, oroszok voltak!
És a Fikciós gonosztevők,
Ez a szentek földje.
Itt csak a bolti szarka bűnös,
Bár neki is biztosan lenne magyarázata...
nincsenek korrupt politikusok,
sosem voltak tömeggyilkosok,
Csak nemzeti hősök.
És ártatlan kisemberek,

Szép ez a hely,
És megtisztelő a sok hős,
Az ártatlanság ily kövér esszenciája,
Megnyugtat, majd elringat a bája.