képek, betűk

Az absztrakt elnyomás,
A hazugságok, hazugságainak hazugságaitól,
A tükör előtt tükör van,
Propaganda ültetvények,
nincse-k, mindig mások, sohák,
akkoresem-ek érett, kövér fürtjei,
A Jupiter mintáiból abroszt szőttek,
Előtte söralátét városok,
Agymosodák előtt sorakozók,
Álmos leszek tőlük,
oda még nem járnak be,
éjszakára egyedül lehetek,
Rangsorokkal kenegetik egymás,
Étlapnyi a felsorolás,
Szabadság helyett valami mást szeretnének,
Egy simogatható plüss diktátort,
Puhát, mackósat, huncut mosollyal,
A sztálinbajusz épp nem trendi,
De ez csak marketing kérdése,
Egyforma idők járnak,
Jelenleg vasalt öltönyben,
kandírozott ingben,
Gyömbéres nadrágban,
Gesztenyepürés cipőben,
Adják elő a színdarabot. 
Bármi bármibe belefér, 
Percenként mást hazudnak és hisznek el.
Apafigurákkal,
A Párt-al,
Nemzeti maszlaggal,
Ellenségképekkel,
Négy évenkénti választással házalnak,
Ahol az alternatívákat röhögő nyulakkal állíttatják össze,
Maguk sem értik, hogy mitől annyira népszerű,
Hogy miért tapsolnak akkor,
amikor felháborodniuk kellene,
Absztrakt valóság,
Egy hely, mely önként,
szabad világ közepén,
külső kényszer nélkül - elnyomást épít,
A generációk generátorok,
A Vezér
Böfögött, de mégis csend volt,
Szellentett, de jázmin illat lett,
A kommunikáció hatalma,
Milliók
Tapsa mellet hazudnak,
Milliók
két lábbal dobolnak a gyűlöletnek.
Ördög-ondótól összetapadt pillangószárnyak?
Vérből kutyult pezsgőt kaptak,
majd vonatoztak a fasiszta plakátkampányok örömére,
Önkéntes autokrácia,
Amikor egy csoport többsége elnyomást választ,
Eközben forradalmárként látják magukat,
Nem hinném el, de mégis van.
Ez egy olyan zombi film,
ami kifolyt a kijelzőből és életre kelt,
Az absztrakt undor,
A lárva demokrácia,
A gazdatestbe rakott darázspete,
mely belülről zabálja fel,
Mégsem pusztul el, mert újra feltöltik kívülről,
Amikor a külsőségek mögött farkasok laknak,
Mindenki mindenhez,
Nem azt akarják, hogy ne higgy nekik,
hanem, hogy másoknak se,
Nem azt akarják, hogy velük legyél,
hanem, hogy azt gondold ellenszegülni nincs értelme,
Nem azt akarják,
hogy ne legyen ellenzék,
hanem, hogy minél gátlástalanabbakból álljon,
Nem azt akarják, hogy börtönben rohadj meg,
hanem azt, hogy az általuk fújt buborékokban élj,
Absztrakt undor,
Amikor a köztársaság elnökétől kezdve
a képviselőkön át,
az irodalmi szervezeten át a színház vezetőkig
mindenki ugyanannak a kövér rovarnak a testrésze,
Az ön-elnyomás szarszagú cinizmusa,
Amikor az ellenzékiség annyiban különbözik,
hogy más a gyűlöletük tárgya,

Az örökölt igénytelenség sok dolgot megmagyarázhatna,
A többségnek az is elég ha nem éhezik,
Megbecsülik, ha csak annyira alázzák meg őket,
amennyire az elődeiket,
Ha csupán fát aprítják a hátukon és nem őket,
Hajbókolnak akkor, ha csupán fenyegetnek,
de nem rúgnak,
Büszkék ha van fontos ismerős, rokon,
aki elintézi a beutalót, büntetőcédulát.
Ez az ország méretű őrültek háza,
Ahol a Delej Csárdást milliónyi láb járja,
taposnak balra, gyúrnak jobbra,
Izzik a csípő, leng a borda,
csattan a cipőtalp, koppan a sarka,
Borzongva nézem,
De megértem, mert végül is,
Ez csak a szokásos,
Ennyit tudott a saját kútfő.
Én vagyok a selejt, a hibás alkatrész.
Virágozzék hát! Hiszen a többség akaratából lett.