képek, betűk

YRP59KR271

Az észrevétlen percek, az idő terpeszben áll, semmi nem moccan,
a szófogadásba üldözött hallgatás, pofonemlékek szép függönyei,
Sötét rovásokat kentek rám a bútorok és a paplanba folyt könnyek,
a simogatásod és közénk, az időből sík lett: megnyugodott a patak,
mi akkoriban naponta szaporodtunk, gyűjtöttük egymás változatait,
féltünk tőle, tőlük és közösen egymástól,
két gallon szopornyica, sósborszeszbe áztatott kockacukor,
delirium tremensnek vélt paranoia, 
legfőképpen az újszülöttől, magamban te voltam,
elpotyogtatott tejfogaid, a huszak lélegzése ágyunk körül, A
szélen egyensúlyozás, s mit el szerettünk volna érni, Ágaskodva:
hogy kimondhassam egyszer: én, én, én: de soha nem tudtam,
a széttárt karok mérlegszerű igazságtétele, jóravaló humor,
ütemváltás hagyományos gonoszság és újragondolt önzés,
polémiák sorozatai a közvetlenség kifújásáig,
hófehér hattyúk voltunk, Gégéből nyíló csapóajtó, létrával,
éjszakai fürdőzés közben a tavon, Kimondhatatlan birkacsorda,
reményem: holnap feléledünk és:::
ártatlanul, jó szándékkal, önzés nélkül, Utolsó Nyelés után A
rángó szívbillentyűk szögletes zárójelei közt,
egy isten pislogásai, Tűztövissel befont zárófalak, Kiszáradt szájpadlás,
kökénykék szembogarai az életjel-szerű ütemek arcának,
segítséget kért - mindegyik egyforma,
szükségük van ránk, mint helyezetjelzőkre.
ha megmoccansz, imbolyogni kezd az idősáv,
valamit jelent, végre nem értem és talán elfelejt,
újra és újra életbe torkollik,
ölelni nem csak a magunkfajtákat tudjuk,
mert az érintés összeköt,
a nyelv teli elválasztókkal,
de ha kézen foglak, megértesz,
bőrünkön kívül az idegenek: szinte minden búvóhely egyforma,
túlértékelt szenvedés, felülbecsült rossz: röhejes, eltűnt:
mellkasunkon fekszünk, egymás szemeiből
kristállyá kövült könny-gombócokat csipegetünk.