Az a világ volt a belső tudatod: kimartad, kilúgoztad csillike,
nem sok maradt, anyádról emlék, kotonokkal telt szekrény,
az egyikből kifolytál, megünnepeltek a nagysugárral töltött
sütik szemlesütötte homályában, hogy miként leszel túlélő
azt a bolygó légköre: drágám, felszívható jövedékek éltetik,
istennek nevezed az inputot, sátánnak az outputot: a resultot
érdemnek, beléd lóg a magány, át kell szabni a töviskoszorút,
hogy elférjünk a delírium lámpája alatt, miközben a mérték
higanyszála túllendül a miértek lezüllött világlámpájánál.
Fogak tévképzetől, alant a szabályok szörnyű fodrai, élelem
száguládás kétreményű pókcsírák növényi dudái alatt, félek
mint tovább, náladnál mért: szobor-szerű kirakatban énhalál,
salátánsátán kélyben fordul kigyullad, ég a porrá égett fagott,
elfogy a máz. Nem kellllll ttöbb a ss zz ert közömbösségnél,
tip top aládmráz, minden ütt kólimpáló fagyok, már ahamm
nincsenek, fulladtt mrmrmrmrmr olyan az a az az egész fék
félelem mintha ideszülted volna: részeg leszek neked, üöhmm
csikorog az ítélet. Az egyetlen jó ha végtelenítve berúgok.
Isten jött. Kiröhögtük, mert csákó volt a fején, hosszú, zsíros
haját elfútta az atomenergiás fingszél, végül csak makogott,
majmot harapjatok farkasok. Olvadjatok fagyok véééélelem,
nincs s nem is vár többet, mint két hervadni vágyó jégcsapot.
No comments:
Post a Comment