képek, betűk

LQ43678JJGFE21

"Bármiből lehetnek ütemek." - MONDTA, mondta, tata-tata-tü, A
szabályos kattogások, például: ahogyan cibálja a szél a redőnyt,
kapaszkodók a jelen útvesztőiben.
Eltávolodnék a saját életemtől: De nem feléd, Feléjük.
Csak úgy, közelebb a természethez? vagy a mélyűrbe?
Nem tudom? Nem hagyok nyomokat?
Néhány csirkelépés hátrafelé - a konyhapult széléig,
Szemben, a nappali falára fehér négyzetet vetítenek,
fogalmam sincs, hogy kik, gyorsan történt, egyszer csak ott ragyogott,
Nem gyanakodtam űrlényekre, Szerintem csak megőrültem,
Túl sok volt a hallgatás, most képzelgek: hallucinációs pániksikoly,
Sssss alulharmonizált valósághiány-rituálé, sírnék, de nem fogok, Helyette
vidám fejeket nézegetek, céges katakombák serpenyőiben mosolyognak,
Elhivatottság, következetesség, céltudatosság és áhitat:
a LinkedIn végtelenül elárvult, ön-menedzseltnek maszkírozott generációi,
szakmai előmenetel és marketing, közösségi rabszolgapiac,
köszönetnyilvánítás, Ssss Ssss Ffff: alkalmatlan-alkalmas.
virtuális reputáció, piacképes tudás, lelkesen azonosulni a tőke céljaival,
emellett a kielégületlen gazdagodási vágy, oly
elérhetőnek tűnik a túlélés, az illúziókba csavart valóság,
gépsonkának állt gyerekek,
az Üresség-korszakának lámpafényei, kjfhksIII. Itt volnék,
néhány évtizeddel a biológiai létünk értelmetlenné válása előtt?
Az önkéntes hozzájárulású kapitalizmus elringat,
lovaglóülésben a saját nyelvemen,
fogaimban kapaszkodván esőre várok, 
figyelem a nappali falát, még mindig ott a fehér négyzet, belenézek:
olyan, mint egy hotelszobában - napfénytől szikrázó, nyitott ablak,
lent az utcán kávézók, mindegyikben ott ül belőlem egy példány,
váltogatom a helyemet,
nyugodtan cigarettázok, nem gondolok a tüdőmre,
a kifújt füst kicsit oldalra kunkorodik mielőtt szétfoszlik a levegőben,
narancssárga terítők, kék-négyzetmintás tányérok,
a járókelőket figyelem, szépek, nincs mobiljuk. Talán a hetvenes évek?
Közben itt is létezek, ebben a képtelen tükörvilágban,
a hálózatba tömörült idétlenség és elhagyatottság
altatódalt cincog a fülembe,
a kézfejem interferál a lábfejemmel
miközben összegömbölyödve próbálok visszaevickélni a múltba,
pontosabban annak egy pontjára,
létezik ott egy emlékem, melyet ha végteleníteni tudnék,
kiváló koporsó lehetne,
csak megölném magam,
a tudatom odatöltődne, s így
vége lehetne az időpocskolásnak - ebben az időben, köztetek.