képek, betűk

Próza

A pillanat, amikor egy országnak nevezett csoport
végleg oszlásnak indul, az elnyomás kultúrájában,
mint végtelenített árnyjáték - ugyanazok az ősi
komiszságok:  irigység, kapzsiság, gőg, mohóság.
S ha az arányaiban a többségnek kedves
és könnyed a gazemberség és kontraszelekció
eljut egy olyan szintre, 
ahol csupán a züllés marad,
mert minden lépésnél
hasonló figurák tülekednek,
a tehetség, tudás értetlen vigyorgás tárgya,
a versengés ijesztő, a megmérettetés sértés,
mert ami érdem s szorgalom szerint mér: veszélyes.
A becsület? "hahaha" gyengéknek való gügyögés,
az alázat pedig a templomba való, vasárnaponkénti
performansz, melyet ha kell - elbáboznak.
A választás csupán a díszlet-készlet
egyik bűvészkelléke, piruetteznek vele a pódiumon,
látszatot a bámészkodóknak!
lehetőséget a becsteleneknek!
A megtévesztést politikai terméknek nevezik,
a hazudozást politikai marketingnek,
a propagandát sajtónak álcázzák,
mintha érvényessé tenné a hazugságot,
a külföldnek azt mutatják: ha van választás,
akkor szabadság van, nemde? Könnyed mosoly.
Amikor az egyenlőség a kevesek kiváltsága,
mert minden poszton rokonok, iskolatársak,
haverok, barátok ismerősei, lekötelezettek,
megzsaroltak, kitartottak, seggnyalók
próbálják elrejteni a közös rablás lenyomatait,
közben önmaguk élő szobraként, magukban
gyönyörködnek, ha pedig olykor egy-egy valódi
kérdést kapnak egy kívülállótól, akit nem 
a propaganda fizet, akkor magukból kivetkőzve
megsértődve támadnak - mintha a politkus
valójában nem egy egyszerű, az adóból
fizetett bürokrata lenne, hanem valamiféle
feudális kegyúr. Ez már a korrupt félistenek
bűnszervezetének szintje, elképzelhetetlen
züllöttséggel, ebben a mélységben nincs gátlás,
és már nincs arcuk sem, mert a hazugság,
az érdemtelen kiváltságok által lassan adagolt
sérthetetlenség érzése egyformára szabta őket,
minél nagyobb az önhittség émelyítő dózisa,
annál jobban hasonlítanak egymásra,
végül már csak csinálják, mondják, menetelnek,
lökdösődnek és rettegnek: ó, igen! félnek.
A kérdéseken megsértődnek, a kérdező
ellenség, sőt kórokozó, aki egyenesen
a nemzet ellensége: hiszen Ők a nemzet.
Rettegnek, mert tudják, hogy a hazudozást,
érdemtelenül nyert javadalmat és jogtalanul
elmart mócsingot: már az oviban tanultak
szerint is bűnnek számolnák, végső soron hiába
az öltöny, nyakkendő, drága ékszer vagy jacht,
ha tükörben nézik őket, nem különbek a
a bolti tolvajnál, nem is okosabbak náluk,
ugyanúgy abban bíznak: megússzák.  S joggal
teszik, hiszen ahol a kultúrából nem következik
a szabadság, ahol a sajtó többsége pusztán
propaganda, ott nincs számonkérés, bármekkora
gazságot követnek el: elég nem írni és
nem kérdezni róla, úgy elsikkad bármi.
Mostanra alig maradt hely újabb ülep-lefetyelőknek,
szerencselesőknek, generációkból lett
szarházi, ingyenélő aki a nepotizmust
az anyatejjel szívta magába - igen,
bármiféle ingyen koncra, alja propagandára
jelentkező bőven akad, és egyre többen lesznek,
hiszen
azt látják: a legnagyobb erény a 
helyezkedés és az "ügyeskedés"-nek
becézett lopás,
már a családtagok családtagjai,
a rokonok rokonai,
és a barátok barátai ülnek mindenütt,
nehéz rést találni a vályúhoz,
nincs friss gondolat,
a legkisebb innováció is gyanús,
a szabadság, őszinte megnyilvánulás
értetlenkedést kelt,
mert minden ponton Egyenemberek,
egyen-erkölcstelen, szabvány-cinizmusa primitív törzsiségbe
mártva. Igen, a kontraszelekció bevégeztetett,
a nepotizmus bevégeztetett,
a korrupció bevégeztetett - mindegyik elérte
a rügyből, a virág állapotot:
a rendszer működik, önjáró, szép Frankenstein,
foga elöl, hátul a segge,
tátog, csattog és mindig harcol,
a kisebbet eltapossa, az erősebb előtt hajbókol,
az állandó harci kürt és a fakarddal hadonászás,
és bár
út lefele mindig van,
a legalja mégsem jön el, hiszen
mindig találnak újabb mélységet.
De ettől még a Mű elkészült,
újra sikerült! Most ügyesebb volt
a nemzet mint az elődök, hiszen háború, külső nyomás,
gazdasági összeomlás nélkül, egy
szabad Európán belül, körülvéve barátokkal,
demokratikus országokkal, mi újra
összehoztunk egy diktatúrát. 
Megmutattuk!
Vállveregetés és taps, nemzettársaim! Siker.
Újra van egy saját présünk,
a rendszer kedvezményezettei,
és bohócai és végrehajtói újra elhiszik
az eredetileg saját maguk által kreált propagandát,
elkezdik komolyan megélni a saját hazugságaikat,
kialakul a személyi kultusz,
a rendszer duruzsol, brümmög és ontja
a mérget, feléget, felzabál mindent és
tapsolnak neki: várják, hogy nekik is jutasson ingyen,
adjon ellenséget, útmutatást és kiskaput,
az újságok a propagandával vitáznak,
vagy beolvadnak, vagy nem is értik,
az irigy és saját tehetségből boldogulni képtelen
ál-művészek és ál-újságírók
elkezdenek művészkedni, szervezetek élén pingvinkedni,
filozofálni, könyveket kiadni, félistenkedni,
tudományos műveket írni, festeni, irodalmat igazgatni,
színházasdit játszani, tudományt mímelni:
hiszen minden erőforrás az övék, miért ne tennék?
Nincs határ, nincsenek korlátok: végre szót
kapott az irigy középszer és újra van kit kiszolgálnia,
a jó gazda simogatásáért cserébe.
Persze, mivel a kontraszelektált
rendszerélvezők nem értenek ahhoz amit csinálnak,
miközben végtelenül gőgösek
ezért az ál-szellemi-műhelyeikből,
a kezeik alól alól nagyrészt értékelhetetlen dolgok kerülnek ki.
Nem tudom, hogy mi fog történni,
fogalmam sincs a jövőről, de érdeklődve várom.
Tegnap olvastam:
újra hatósági árak lesznek az élelmiszerre,
az üzemanyagra már régebben bevezették,
eközben a leglelkesebb propagandisták
és a politbüro, meg a törzs tagjai töretlenül,
teljes fénylenek szemétdomjaik
legcsúcsán,
a rendszer oligarchái magabiztosan vigyorognak,
a művészek, sportolók többsége tartja a markát,
várják a támogatást,
a gondoskodó apafigura pillantására vágynak.
Igen, minden: működik, ahogy megszokták - mondhatni.
Ugyanis a diktatúra nem szóló műfaj,
a recept legfontosabb összetevője: a kultúra.
Gyakran hiszik az ellenkezőjét,
összekeverik az okot és az okozatot,
egy ember aljasságának hiszik az okot,
pedig Ő csak egy egész csoport kultúrájának
tökéletes terméke és lenyomata.
Abban majdnem biztos vagyok,
ebből a többségi kultúrából, amit ma látok -
soha nem fog valódi demokrácia születni,
ez olyan lenne mintha 5+5=55.
Kíváncsi vagyok,
hogy ez a végtelenül szánni való történet,
ami az újkori történetünk, hogyan folytatódik.
Olyan ez az egész mint egy végtelenített,
abszurd képregény,
ahol a főhősök egy-egy fejezet végén
ugyanolyan arcot kapnak.
majd ugyanazt mondják
a fejük felett megjelenő kis buborékban.
Ezután az új fejezet elkezdődik, s ez majd
ugyanúgy végződik, mint az előző,
mások lesznek a haszonélvezők,
megújulnak a személyek,
de a nyomor, elnyomás és a pöffeszkedő,
álszent gyűlöletkultúra marad 
csupán alakot vált.

Politika. Az elkerülhetetlen életmocsok.