csodálat könnyed fátylát magamra hajtva,
vadóc ámulat és a vágy kettős máladéka
szétmorzsolta az addig csak elképzelt
valóság törékeny csodáját, felfogni, hogy
olyan voltál mintha a Hold lett volna a hasadban,
átviláglott bőrödön fehérsége, gömbje gurulva
mellkasomhoz huppant, mozgásod és szemed
a csended erénye: lélegzésem ütemével táncolva
széttárta mélységét és melleivel finoman
átcirógatott a kettőnk titkos erdejébe,
kézenfogva magába vezetett, és a szótlan,
hűvös tisztásokon át, eljutva ahhoz a
patakhoz, ahová azért nem juthat más,
mert csak mi láthattuk, ki tudja honnan
és merre kanyarog, meztelen hátunkról
madarak nézték: forró ölelésünket.
II.
ott voltál az árnyékkal átszőtt mennyezet
és a székek, egy bizarr üvegfal között,
idegenség érzet: nem volt, csak hozzád értem
és ujjam lepkeszárny-rabló hangtalansága,
virágpor-pettyek szóródtak szét
katicabogár hátadon az édes kupolán,
úgy rágtalak, hogy az orrom
végigszántva hófehér hátbőröd,
anyajegy-útjelzők közt céltalan:
nyelvem a patakvájó, derűs felfedező:
szívó, szürcsölő hab-magány
a zárt szemhájak pedig a bűvész leple,
szétnyitom, a levegőnket karmolva
szempilláimmal, az éjjel megtartott bennünket.
Én pedig a fölötted lihegő hím,
a gyönyörű énekedből táplálkozó Hallgatózó.
Elhúzott bugyid keskeny ablaka: színházunk
legbelsőbb határvonala: mögötte a csillogás
és a finomság ezernyi édes rétege,
a halkan aláhulló eső, csak tátogva:
feltartott arcommal felfogom
cseppjeidet, szomj-állat mohósággal innék,
néma fuldoklással falnám a nektárt a
puhaságodból: az édeskés forró párlatot,
úgy szívtam, hogy habjai a dermedt izommá
keményedett szám falába örök ízeket véstek:
emlékeket hullatva mindenfelé a térben,
csipkézett kőtörmelékem itt:
felül sóhajod az égboltom,
homlokomra árnyas nyári dűlőt kerít
és ha felnyúlok rózsacsúcsos hegyeid közé:
morgásod és az én fulákoló szuszogásom:
együtt énekelnek míg bele nem zuhannak
a másodpercnyi meghalás-képzet
halántéktól induló, görcsbe ránduló
végtelenített pattanásba: hogy a
töredékek, az eszmélet rövidke
elhalásai: hosszan keringjenek
az ölünk és tüdőnk közt, madárrajként
kószálva köldökeink közt átjutva egymásba,
veséinket kerülve: nem törődve a valósággal,
néhány percig fél-halálba zuhanva.
No comments:
Post a Comment