terekből préselt lapos terek kripta csendje,
egyedülség és eszméletlenség, sebes toppanások,
ahogyan az aszfalttal együtt: sodródva észak felé,
a hídon át a St James's Park felé,
mellemben karók szervek helyett,
félszegen előre dőlve kocogok a Birdcage Walk
füstszerű árnyat okádó fáinak sóhajában,
képzelt tollakkal maszturbáló madarakat ölelve,
a halottság tekervényes bűzétől hatékony ön-sebző
reggelemen át, valaki a pokolból egy
levágott ujjat rajzolt az égre,
a vércsíkok létrákat engedtek le a
díszlet háttéren átgördülve: orrsövényemre,
átgördülök az egyik fokán - futócipőm
tompa tátogásával vattacsomókat fúj ki
talpaim alól, koromfekete hajléktalan-hörgőkkel
hinti be a májusi reggel rothadó reményeit,
akarom, hogy az önzés halála és a légzés
ritmusos és semmitmondó, teljesen üres és
magtalan legyen, a destrukció és az elevenség
együtt parancsoljon ennek az egész semminek,
hogy a sötétségből kilógó farkincák
komótos csóválása egy-egy feledés legyen,
emlékmosó képes élmény, hosszan elnyúlt
sétányok padjain a fiatalon rothadó,
élő húsdarabok komótos ébredése, lábaik
hordóra duzzad ganrénás bőrsíkjai: a
hajléktalan álma ébremben átszívja magát
minden sejtemben könnyezést simítva
egyetlen nagy maszattá a virágágyások
közt szimatoló mókusok és a húgyszagú
terek apró kövecskéinek talpasimogató
sejtjei alá. A szemeid velem vannak,
egyetlen héttel a közös bevásárlásunk
elképzelt formái a távolban, nem titkolva
lecsengő hangfoszlányokká nő bennem
a hajnali futás könnyedsége: újjászületés.
No comments:
Post a Comment