képek, betűk

az épületek körötte parkokban félnek
dallamokban mászik lassan a padról
vártam hogy nálad érez és bújócska
a fák közt az ösvény csak egy év
a sarkad vakondtúrásban szürke föld
virágok sapkái és ugyanazok a melleden

elmúlik a zaj és vele a csend is
az egyetlen pont az a pillanat
ahová félrehúzódva a simogatás
érző útvonalai elől egyetlen kép
a maradás váratlan eszmélete úgy
értelmetlen mint a kérdés válaszai

melledhez érő szám tud magáról
foltok a képzelet egyenletes lépésein
átkarol a végzet az a régi bágyadt
üvöltés mikor a sárban végzed elfogyva
körben a homály feletted kékes
égi mező és a szélcsend csak bágyad

simogatna a nem volt tenyered és
érzem még ott belül észlel majd ernyed
csendülnek a zománctalan tüskék
ölelnélek de fáj a moccanás lélegezz és
mosolyogna feléd azt hiszem sikerül
mert a gondolat azt érzi hogy látod

de csend van csak a díszlet hangjai
azok zümmögnek himnusz vagy ária
nem hallom már és elképzellek drága
láthatatlan arcszakáll életben ott
ahol az emlékezet megáll és maradva
örök tájnak az időben utazik velem

a gondolat olyan öröklődés melynek
az idő csak ugyanaz a sík csupaszon
fekszik és nincs rajta híd vagy kilincs
nyitva maradt ablak látvánnyal a mélybe
érintő-edény könnytartó karzat
az ének ott: ahol maradtál nélkülem

nincs az az észlelés mely onnan kilátna
csak távolból egy új időnek hajlásában
egy új báb szeme ahogyan látja az érzése
a képekkel elringatódik és szemeid magánya
zokogó tempó a szomorúságod érzője
újra van mintha lett volna szíved szeretője

nem tudom ha tudnom kéne csalfa felhő
merengő délben csapolt véres sáros erdő
ha tagolva mondana néma választ zölded közé
hogy miért van a simogatás tövében az
a sok fájdalmas redő és sikolyló halk jajgatás
miért létezik majd elhalkulva újra téged választ

ez a sok szín az a csupa keringő lélegzet
ott abban a képben marad örök kerteben
csak lóg és nem merne többé megszületni
de a választás nem létezik minden folyam
sodródva rohan és nincs terve oka idője
történik és múlik magyarázat nélkül

és ha szerelem ragadt abban a kockában
keretbe égve édes tegnap-utánaban ahol
a levegőben az érces nedv íze egy esőcsepp
náma titka és ahol vékony nyakamon vasokos
ujjak szorító dühe préseli a halált
csak ez a kis kép ennyi maradt belőlünk