Welcome!

This blog features my original works in the form of poems and texts that have not been published anywhere else. If you're interested in helping me publish them, please contact me via the contact form in the webpage's footer. Thank you.

Sunday, 6 May 2018

I.

amikor üresnek nevezek valamit: (csuklód puha folyókanyar)
az olyasmi, mintha nem tudnám megfogalmazni, (tátogok feléd)
hogy melyik volt az a pillanat, (lélektagadás)
amikor valahol valami: történet vagy lebegés,
magamból egy rész: mind neked sarjadt,
ilyenkor az emlékek üresebbek mint máskor
és a fájdalmak különféle stációi
nincsenek egymáshoz tapasztva,
független sebként lógnak közöttünk,
több testrész mentén kifeszítetve,
himbálódzó belső reszketés - mint a frissen
mosott ingek a szélben, egy kacsintás emléke,
kérges kezednek lassú mellkas-smirglizése,
egy kocka: egy ablak: levegőtlen térben. (vesédet melengető szám)
Az időnkben: emlékszel arra amit gondoltam,
mikor a nevemből légbuborékot fújtál titkos éjünkön,
egy könnycsík áttetsző rajzolata,
lenyaltam sósságát mintha forrás lett volna,
vagy a hasfalad emelkedése,
egy mutatóujjal rajzolt virág az oldaladon,
nem nézek közben a szemedbe, mert: más van ott,
csak úgy érzem: lélegezni kellene és
nem hagyom, hogy olvassunk a múltban,
nem akarom, hogy az előző és a jövőbeni dolgok
zsíros szájukkal összemaszatolják a jelen kényes
szövetét, egy vattávol dörzsölöm a számat,
hogy elmúljon róla az önmagamba harapott sebek vér íze,
s hogy csak a csókjaid zamata maradjon,
tudni kellene, hogy mikor léptem először körödbe:
hajnal, hallanom kellene, hogy mennyire láttuk előre
játékunk komolyságát,
a zárak csak nyelveink kattanása,
apró légbuborékok gördülnek róluk:
melyekben utazunk, de:
miért pont gömbként a körben?
miért pont felfelé? miért a könnyek?
ujjaim közt a selymes szöveted alatt,
duzzadó ajkaidat simogató árny-ujjak,
mint nedves mohán a játékos simítás,
rejtő-sötétünk maga a fénytelen játék huzat,
csak sejtjük a történetek közt a legjobbat,
bánatból szőtt szellő-lény vagy, én meg az
a kapatos, őrült hajnal, melynek a féktelenség
olyan üdvösség, amiben a halál feloldja önmagát,
csak érzékelni a magasat és a mélyet: közhely,
vagy még a táj vagyunk: régben: csak egy fal
a sáros út mentén, a fakerítésen túl,
a homályban a szemhéjam a párás légtől feldagad,
fájó sötét Hold, megőriz egy képet belőlünk: a
réseken átlengett apróságokat,
a térből csak úgy kiszakad a rádhajló
édes történés, melyikből hová gördül,
csendünk merre jár: csak a nevetésből kérünk,
csak a csiklandásban úsznánk: mert a mulandóság
és a félelem csak mint bármi más: illékony leheletek
a pillanatnyiságunk egyik párás üvegablakán.


II.
Csak nézek a redőnyök közt a fehér fénybe,
Odakintről gyerekek és biciklik zaja,
Mint tücskök kedves ciripelése, gyerekkorom
nyári délutánjai alatt.
Azután lehúnyt szemmel elképzelek egy tavat,
sehol nincs, mert álom tó csupán, de ha
meghalnék, abban kebegnék örökre, s te
emlékeznél rám talán.


No comments:

Post a Comment

Author & Copyright

Copyright © 2009-2023 J. Nemakar. All rights reserved. This notice asserts your legal ownership of the work and your exclusive right to reproduce, distribute, and publicly display it. Including the year of creation and your name helps identify you as the creator of the work, which can be important in the event of any legal disputes. By using this notice, you are putting others on notice that you are claiming copyright protection for your work and that they cannot use it without your permission. Minden jog fenntartva. Az oldalon található szövegek a saját munkáim. Szerzői jog védelme alatt állnak. További felhasználásuk nem engedélyezett.

Blog Archive

Followers