csendben az árnyak és veled lépdesek,
vállaid széle felett könnyezik a láthatár,
átnyúl önmagán a képtelen táj, egy
épület szélén egyensúlyozva, elibillenek,
combjaid mint enyémek, ahogyan lépdelsz
lefelé bámulok az egyensúly: a szív,
fura légzése, szabálytalan a komorság, az
idő gyúlékony mámora reszketve fogja
ujjaid, simogatva várakozik egyre
lassabban, égő fájdalmad hasamban kószál,
csak várom csókodat: száraz ajkaim közt
madarak könnycsapatban keringve, szép
meződ estjében lebegve mélyen, nyugodtan.
No comments:
Post a Comment