képek, betűk

csak nézem a napsugarakat,
a falra rajzolnak,
az ajtó alól és a redőnyök közül,
a közelemben van ragyogásod
és bár te magad a testedben távol,
a puhaságod lenyomata minden
porcikámon ott ragadt,
csak a melegség, a hasunk között
feszülő párás, bársony mélység,
melyben érintés nélkül is benne
leveg a reszketés lenyomata -
ez maradt itt velem,
odakint a város zajai,
idebenet a nélküled levés epe-íze
hajlít vissza magamba,
a félelem, hogy nem leszel,
hogy csak álom volt,
hogy elfelejted,
hogy elgurul az ágy alá: félek,
egész nap és minden pillanatban,
mert a tenyereim között tartom azt
a nagyon erős lobogást,
mely óriási láng-virággá
duzzad ha közelembe érsz,
hogy titkos ösvényeket és halk,
szemeket elbújtató sóhajokat adjon:
ha pedig bármelyik részünk összeér,
ringó, kéjes és őszinte
simogatást hagyjon legbelül.