képek, betűk

Rád gondoltam, a messzi és a közelítő gondolatok két üteme közt,
a szemlélődő és a lassuló jelenlévő pislantásokból összekapcsolja
a terek és azok gondolati meghatározásának bonyolult vázlatait,
színes irodaépületek távoli kaleidoszkópja, a homályt nem a fény,
hanem az összehúzott könnyes szemhéjam hunyorítja, a látás gyors,
egymásutáni pillanatai, egy selymes, virágmintás ruha sötét csillogása,
hóvállak rándulásáank felidézése, a kicsit előredőlt tartás, mintha
egy mesebeli egyárbócos körözne a mozdulatlan kocsonya tengeren,
a fűszálak, bokrok és lepkék csak díszletei a magány-vége színdarabnak,
melyet százharmincnyolc percen át néznek a fogszorított felhőbojtok,
és a távoli égre most újra és újra fel-álmodlak, ugyanaz a szempár,
valahol köztem és a megmaradt milliónyi lépés távolságában, idővesztés és
távolság kattogó őrületének vergődésében, csak csontport darál a hajnal,
csak csüng egyet a távoli sóhajtás, fürtként lógicsál faág karomról,
éppen a nyarat képzelem el, a kései tavaszt, meglegyintő lihegő éjt,
annak az emlékét amikor a távolságot mellőzve: összeborultunk,
minden éjjel egymás párja, szerelme és reménye voltunk: könnye a mostnak,
sóhaja egymás történetének, éjjel-remény, táguló világ, rombolás,
részeg üvöltés, vérző harapásnyom, szétroncsolt, lerágott bizalom, a
sikoly gömbje és a hideg kékek: őrülten vicsorgó közönye: amikor az akarat
és a vágy húskampót formál a vágyból, eldugná a menthetetlent,
elszúrná és csendben izzana, a sokadik megbocsátás vékonyka ciripelése ----
nyári estében: most a tél, a messziben: elvesztésben, egy évnyi
gyönyör-harag: pörgés
lassú kóválygásom a szoba túlfelébe, ez most a világ, csituló,
hűvös simításra váró kába tudat: csak sejteni vélem az esőcseppek
koppanásait, majd elrejtem magát mohazöld falevelek emlékei mögé.