képek, betűk

Annyi minden történik, nehéz elfogadni a valóságnak nevezett folyamatot.

Amikor egy ismerős gyereke leukémiás és ír neked róla és te csak tátogsz, mert nem tudtad elképzelni, hogy a nagynak tűnő, de a valóságban aprócska napi gondjaid mellett másokat tényleg nagy bajok emésztenek.

Tegnap hazai híreket olvastam. Szlovákiában meggyilkoltak egy fiatal újságírót, Ján Kuciak-ot és barátnőjét, lelőtték őket, mindezt 2018-ban. Csak mert le akarta írni az igazságot. És én egy ilyen országból származok, egy ilyen nyomorúságos helyről, ahol az igazság utáni vágy magában hordja a saját megyilkolásod lehetőségét.

Csend van, odakint énekelnek a madarak, rigók. Szomorú vagyok, egyre szomorúbb. Faludy Györgyöt olvastam, akit sokszor meghurcoltak, mert igazat mondott. Magyarország nem változik, ma ugyanott tartunk kultúrális értelemben mint a 20. században, mármint végig a 19. század végétől a mai napig. A szélsőséges eszmék és a kapzsiság kéz a kézben járnak egymással, gyűlölködés és negatív, ellenségképekre építő propaganda. Haza és nemzetárulózás. Lopás, korrupció. Ezek vagyunk... A magyar kultúrkört átjárja a szélsőségek kusza hálója, a szélsőjobboldal kormányon és ellenzékben is. Sokak számára válik egyre elfogadhatóbbá, hogy az ellenzékben lévő szélsőséges párttal össze kell fogni, mert az érdekük úgy kívánja - nem képesek értékek mentén gondolkodni, csak a hatalom számít a percnyi királyság, hogy valakit gyűlölni lehessen és legyen bűnbak. A magyarországi demokráci illúzió, nincs és soha nem is volt és nem is hiszem, hogy lesz, mert sem kultúra, sem akarat, sem tudás nincs hozzá.
A gazdaság korrupt és a korrupció mértéke óriási: mint mindig. Az oktatás korszerűtlen, idejétmúlt, az egészségügy gyakorlatilag nem működik, a xenofób propaganda mégis tarol. A kormánypárt szélsőjobbos, az ellenzék nagyobbik része szélsőjobbos és vannak akik lelkesen magyarázzák, hogy a szélsőjobbot szélsőjobbra cserélni az jó és helyénvaló. Magyarországon lassan teljes lesz az őrület, nincs rajtunk segítség, ahogyan Faludy idejében, a Rákosi rendszerben sem volt, ma sincs. Ez egy permanens rothadás.

Mik az elvek? Miért van az, hogy elvek nélkül jobb létezni? Vagy nem jobb? Az elvtelenség előny? Nehéz ezeket átgondolni. Én azt gondolom, hogy az a legoptimálisabb ha az embernek vannak elvei, de nem túl sok, mivel egy ember az élete során változik és megváltozik és az elvei önmaga előtt is nevetségessé válhatnak. Én is jártam így, régebben sok elvem volt. Mára alig maradt és csak olyanok maradtak, amelyek szerintem a lét alapjait érintik. Az élet tisztelete, a másik ember tisztelete, a természet tisztelete, a számolás és a bizonyítás tisztelete (tudományos gondolkodás) és az emberek privát szférájának a tisztelete. A többi elvem eltűnt, nincs egyetlen egy se. Persze ezekből egy csomó dolog következik. Például a másik ember tiszteletéből egyenesen következik az, hogy soha nem szavaznék egy szélsőjobboldali pártra, akkor sem ha látszólag előnyöm származna belőle. Utálom az "ellenségem ellensége a barátom" elvet, hányok tőle - mert aljas. Ezért nincs esélyem hazamenni, örök emigráció a sorsom, mert odahaza nagyon sokan nem értik ezeket.

Ezen a héten lesz galacska születésnapja.

Lassan egy éve nem voltam szabadságon, fáradok, elfáradtam. De esélyt se látok arra, hogy jobb legyen, elutaznék egy nyugodt helyre és csak aludnék, meg futnék és aludnék és sétálgatnék Vele. Valahol, akárhol, mindegy hol, csak senki ne zavarjon.

Nem számít semmi, csak az emberi lét legalapjai, az élet és az elmélkedés, teljesen mindegy, hogy anyagi értelemben sikeres valaki vagy sem. A jóság, szerénység, igazságosság, szeretet és az egyéb, mára nevetségessé tett dolgok a legfontosabbak, na és persze a könyvek.

Vagy nem? Talán semmi nem fontos.