képek, betűk

Amikor a miniatürizálásról írtam itt régebben, akkor valami olyasmire gondoltam amin az IBM dolgozik jelenleg, ez egy körülbelül 1mm x 1mm nagyságú, teljes értétkű számítógép, egy több százezer transzisztort tartalmazó processzorral, RAM-al, kommunikációs eszkzökkel felszerelve. Ezt 'ubiquitous" számítástechnikának ("mindenütt jelenlévő") nevezik és valószínűleg 5 éven belül teljesen a mainstream kultúra része lesz a kvantumszámítógépekkel együtt. Ezek a kutatások egyáltalán nem tegnap kezdődtek, már a 80-as évek óta zajlanak, elsősorban az egészségüggyel kapcsolatos számítástechnikai megoldások terén. A mostani IBM-es számítógép gyakorlatilag alig nagyobb 4-5 db nagyobbacska sókristálynál. Ez nem egy tech blog, így fotókat nem rakok be, de ha érdekel, akkor itt meg itt megnézheted a fotókat róla. Az IBM a miniatürizálás egyik felhasználási területének a világ óceánjainak a megfigyelését, illetve annak a szennyezettségének a mérését és monitorozását tűzte ki célul, a terveik szerint hálózatba kötött, miniatürizált 3D látásra alkalmas robot mikroszkópok millió fogják pásztázni az óceánok vizeit és mérik a műanyag szennyezettséget és a többi káros anyag mértékét. Videó itt.
Gyakorlatilag néhány évtizeden belül létrejöhet az a technológia ami már azt az újfajta, velünk párhuzamosan élő, vagy belőlünk létrejött létformát vetíti előre, amelyik átveheti a helyünket, ebből gyakorlatilag egyetlen példány is elegendő, maga a teste az új lénynek valószínűleg nagyon pici lesz, de bárhol bármilyen technológiát létre tud majd hozni, hiszen a makrovilágban is tudnia kell tárgyakat, anyagot mozgatni (pl. egy 3d printer irányításával gyakorlatilag bármit el tud készíteni, de akkorra már a mai 3d printereknél sokkal fejlettebb technológiák leszenk). Önmagából nem lesz szüksége több, vagy sok fizikai péládnyra, hiszen önmagán belül bármennyi másik tudatot képes virtuálisan létrehozni és életben tartani, vagy egy-egy feladatra felhasználni, esetleg fizikailag is megteremteni, ennek az új létfromának az űrben való utazás miatt lesz nagy szerepe, valószínűleg általa fog az emberi tudat túlélni és kirajzani az űrbe, fizikai-biológiai test nélkül, amennyiben igény lesz rá, mert érdekes kísérlet, vagy csak mert lesznek olyan életfunkciók amelyekhez kell a biológiai, szerves anyagokból felépült test, akkor az egy arra alkalmas bolygón a genetikai állományunkból létre lehet hozni. Mivel az új emberi létforma, a miniatürizált űrutazó ember-gép valószínűleg lementett és eltárolt emberi tudatok millióinak az adatait fogja tárolni, ezért ezekből a megfelelő technológia segitségével a mai embereket akár évmilliárdok múlva egy arra alkalmas bolygón újra létre lehet majd hozni - a kérdés csak az, hogy minek? Hiszen a mai létformánk tökéletlen, teljesen alkalmatlan magasabb szintű dolgokra, csak túlértékeljük magunkat, én is a mostani biológiai test újraalkotásáról irogatok, miközben az ember-gép űrutazásra és párhuzamos tudatok milliárdjainak a megélésére alkalmas felépítése annyival lesz magasabb szintű amit ma elképzelni is alig lehet és teljesen naiv és bugyuta önzése a mai emberi létfrománk utáni sóvárgásom.
Alkalmatlan vagyok arra, hogy szeressenek, nagyon rossz a természetem, hiába vágyok melegségre és ölelésre, nincs olyan ember aki elviselne és ez nem az ő hibájuk. A magánéletem csőd, de nem sajnálom magam, én tehetek róla, Körülöttem mindenki megtalálja a párját, egyszer, nem is olyan régen, majdnem pontosan egy évvel ezelőtt én is szerelmes lettem, mindent megpróbáltam megtenni értünk amit tudtam, de kevés voltam, elbuktam. Nem lehet elviselni engem. Maradtak a könyveim, gyerekkorom óta csak velük értetem meg magam és ez úgy tűnik így is marad.

Elállt a szél, hamarosan elindulok futni, de ötnél hamarabb nem, mert London belvárosa tele van részegekkel és unom őket kerülgetni, öt utánra a nagy részük már hazaér és alszik.
Az én szerelmem nagyon mély, de mégsem értékelhető, mert a tetteim túlságosan sokfélék és hülyeségeket beszélek időnként, amiről azt hiszik komoly, pedig egyszerűen csak össze-vissza beszélek, néha magamtól elkezdek vádaskodni, olyankor nem tudom ellenőrizni mit mondok, káromkodok és csúnyákat mondok, de soha nem követi erőszak, vagy fizikai tett, egyszerűen csak elmondom a monológomat, utána két perccel meg elfelejtem, de ez alatta két perc alatt összehordok hetet-havat...mintha a túláradó fantáziám így csapódna ki.... és ha megszakadok se tudok ellene tenni, jön és kész, egyszerűen ilyen vagyok és ezt nem tudom elmagyarázni senkinek, nem értik és azt hiszik bántani akarok, olyan ez mint valami elcseszett Tourette-szindróma, de persze nem az mert nincsenek tic-jeim, meg semmi, csak önsajnálat és keserűség, a gyerekkorom miatt van, azt akarom, hogy engem is szeressen valaki és félek, hogy nem... Most akarok pszichológushoz menni, de ez valószínűleg gyógyithatatlan...de hátha lehet rajta szabályozni. Nekem muszáj magammal együtt élnem én sajnos nem tudok elzárkózni magamtól, pedig legszívesebben néha a vonat elé ugranék, hogy legyen vége ennek az egésznek, mert emiatt mindent elveszítek, nagyon ritkán jön elő, heti egyszer, vagy kéthetente és egyszerűen nem bírom szabályozni.
A hajnal a legszebb burok, átölel csendben és hagyja, hogy visszaöleljek, nem kell elviselnem ilyenkor semmit, nem kell ketrecben gondolkodnom. Gyűlölöm a magányt, gyűlölöm, hogy a szívem hiába szeret nagyon, soha nem érhet össze azzal akiért dobog, mert elvislehetetlen vagyok és emiatt az egész életem gyakorlatilag egy végtelenített magány.