képek, betűk

Mindig érdeklődve figyeltem azokat, akik képesek a hitre és nem okvetlenül a vallási értelemben vett hitre gondolok, hanem mindenikre. Valamiféle biztonságérzetet ad, mindegy ha hamisat, mindegy ha illúzió, a lényeg a védelem. Egy olyan burok, amelyből az élet könnyebben elviselhető? Egy buborék, biztonságos anyaméh-szerű ketrec, amelyből könnyebb szelektálni a tapasztalás által gerjesztetett érzetek között és minden olyan dolog, amelyik nem illik a hitrendszer szabályai, elgondolásai és elvárásai közé azonnal kidobható, illetve ignorálható. Bár a kutatások alapján nagyon sokan nem is nagyon figyelnek oda arra ami a buborékunkon kívül van. Például a keresztények nem nagyon olvasnak muszlim kiadványokat, újságokat és fordítva. A szélsőjobboldaliak nem olvasnak mást, nagyrészt csak a saját kiadványaikat. Az áltudományok hívői csak a saját buborékukban élnek, csakis áltudományos kiadványokat olvasgatnak, egymás rendezvényeire járnak, egymás online közösségeiben élnek, de ez igaz minden más hitbéli csoportra is, de vannak fokozatok és árnyalatok, arról nem is beszélve, hogy van egy olyan rétege az ember által létrehozott hitvilágoknak, amelyek ártatlannak bizonyultak és vannak olyanok amelyek nem. De ez moralizálás.

Mindez persze csak a hitre értendő, a tudományos dolgok nem hitbéli dolgok, így azok teljesen függetlenek ettől, bár manapság sokan szeretnék a kettőt egy kalap alá venni, de ez természetesen ostobaság.

Nem tudom miről jutott eszembe mindez, talán mert én semmiben nem hiszek, rettegek a hittől, mert börtönnek érzem, a bizonyítás és a tudományos módszerek általi igazolás nagyon fontosak, mert kiemelik a dolgokat abból a nyugatalanító zónából ami még átmeneti állapot a hit és a valóság között.

Stephen Hawking két hete hunyt el, neki nagyon sokat köszönhet a tudomány és a tudományos ismeretterjesztés, de nem róla akartam írni, hanem arról a programozóról, aki a nyolcvanas években azt a szoftvert írta amelyik Stephen Hawking hangját generálta, illetve az általa bepötyögött szöveget felolvasta. Ezt a szoftvert Dennis H. Klatt írta, nagyon sokáig dolgozott rajta és Stephen Hawking-nak 1987-ben ajándékozta oda szoftverét (ez a technológia a nyolcvanas években még nagyon nagy dolognak számított), évekkel a technológia hivatalos megjelenése előtt. Utána nem sokkal később meghalt. Hawking az emlékének tisztelegve az élete végéig ugyanazt a szoftvert használta, pedig időközben sokkal fejlettebb technológiák is kifejlesztésre kerültek.

Nem nagyon akarok már képzőművészetről írni, mivel megfogadtam, hogy nem - jó kis érv, ez a blog évekig csak arról szólt, most meg már leginkább semmiről...talán a hattyúdalom, mielőtt vonat alá ugrok, vagy felvágom az ereimet?

Vannak a hajnali szabad percek és vannak a gondolatok, a céltalan füzéreik csak úgy lógnak lefelé, leginkább a létező dolgokat csodálom, meg az emberi természetet félem, minden kornak megvannak a maga nyűgjei. A mostaninak is, bár nem szeretem a "kor" kifejezést, inkább az időpillanat a helyes. A fent említett hitbéli dolgok például ijesztőek. Ijesztő, hogy a 21. században emberek milliárdjait még mindig vallási tévhitek, idológiai maszlag, összeesküvés-elméletek vezérelnek. A régi hazugságokban hisznek, és a régi hazugságokból kinőtt újakban - csak mert évszázadok, vagy évezredek óta ismételgetik az elődeik ugyanazt a hazugságot.

Ijesztő a bűnbakgyártás, mert a politikai machinációk legszélsőségesebb formáinak engednek teret. A bűnbakokra való kivetítéssel történő önmosdatás az emberi természet egyik legborzasztóbb szegmense, a szembenézni-képtelenség, a hit és az aljasság keveréke.
És a legijesztőbb az, hogy alig-alig lehet rábukkanni olyan emberre, aki a mások hibáztatása helyett önmagába néz és önmagát próbálja megváltoztatni. A bűnbakképzés az egyik legfélelmetesebb emberi dolog, a történelem borzalmai közül egy nagyon jelentős résznek ez volt és a jövőben is ez lesz az okozója, mert a bűnbak nem csak egy ember lehet, hanem teljes embercsoportok is.

Öltözés, futózokni, futócipő, a szél nem fúj. A hajnali futás az egyik legnagyszerűbb dolog. Csend van, az utcák üresek és nincs szmog. Illik a magányomhoz, ugyanolyan magányosan futok és élek, ahogyan tíz éve Budapesten, már nem reménykedek semmiben.
A dolgok elcsendesülnek és akarat nélkül maradva, csak úgy vannak, önmagukban. Nincs igazán jelentősége a kudarcomnak, volt az életemben két találkozás egy emberrel, amit elraktároztam és nekem ez elég. Elleszek vele.