képek, betűk

Aláírtam a szerződésemet, május elsejével kezdek az új helyen, közben azon gondolkodtam, hogy már elképzelni se nagyon tudom, hogy bármiféle stabilitás legyen az életemben, szinte minden változik, mozog.
Eszembe jutott néhány emlék mindenféle állásinterjúkról, ahol olyan emberekkel találkoztam akik hosszú évek óta ugyanott dolgoznak, szinte kivétel nélkül, kortól és nemtől függetlenül volt bennük egy nagyon hasonló, túltengő magabiztosság, egyfajta felsőbbrendűségi tudat, indokolatlan biztonságérzet, ezek belőlem teljesen hiányoznak, mert mindig látom a saját kiszolgáltatottságomat, a bizonytalanságot, mivel nagyon sok helyen dolgoztam már, ezért pontosan tudom, hogy egyetlen cég sem különleges és főleg nem ad státuszt, valódi biztonságot és nem érdemel sem lojalitást, sem különleges figyelmet. Úgy tűnik, hogy sokan, akik hosszú ideig dolgoznak egy helyen, néha elkezdenek a céggel azonosulni és úgy viselkedni mintha valamiféle berendezési tárgyak lennének, mintha egy buborékban élnének, viccesek nagyon.
a The Guardian-ban megjelent egy cikk arról amiről itt írtam már a műanyag szeméttel kapcsolatban, a kedves szerző a kormánytól várja a megoldást, végül is...azon mosolygok közben, hogy micsoda hisztit csaptak amikor bevezették, hogy a nagy áruházakban a műanyag szatyorért díjat számolnak fel...egyrészt, másrészt pedig szinte minden műanyagba van csomagolva, persze nem kétlem a jó szándékot és azt sem, hogy ne sikerülhetne megoldani ezt...de valójában ez csepp a tengerben, mármint ha sikerülne péládul Nagy-Britanniában a műanyag szemét által okozott szennyezést csökkenteni, de nem fog sikerülni szerintem.
lassan elindulok futni, még negyven perc