képek, betűk

aludnék, de nem tudok, két óra múlva indulok a vonatra, megyek Manchesterbe, egy adópapír miatt, amit el kell intéznem, közben megnézem C., N.-t és holnap visszamászok, és lehet, hpgy veszek egy kék zakót és néhány inget, április végén elutazok Magyarországra, meglátogatom a szüleimet Szlovákiában és ha G. szeretne látni, akkor az lenne a legszebb ajándék
utána vissza és május elején kezdek az új helyen, új rabszolgaság
valami olyan lenne jó, amilyen a szabadság leginkább plasztikus illúziója, vannak pillanatok amikor ki tudom tapintani a szabadság lényegét, például egy hajnali futás nyolcadik kilométerénél, néha érzem, hogy senkinek nem tartozok se magyarázattal, se bűntudattal, se mással, aki szeret az így szeret, aki pedig nem az nem, és G. így szeret, elfogad ilyennek, tudom, mert velem marad annak ellenére, hogy rossz ember vagyok

ki a rossz ember? nem tudom, én csak magamról írok, annak érzem magam, annak ellenére, hogy soha nem ártottam senkinek, mégis rossznak tartom magam, mert a bűntudatom miatt gyakran cselekedtem másképpen, mások kedve szerint és nem úgy, ahogyan én akartam, ha nem lettem volna rossz ember, akkor csak azt tettem volna amit helyesnek gondoltam.

tegnap volt az utolsó munkanap a héten, most négynapos munkaszünet lesz, nagyon sokan leihatták magukat tegnap és ma hajnalban, mert egész éjjel szirénáztak a mentőautók a Waterloo Road-on és egy helikopter is itt körözött vagy egy órán keresztül, közben meg a Waterloo Station hangosbemondója is valamiféle bizarr hangokat adott ki, egészen hangosan és a nyitott ablakon át bejött minden zaj és itt keringett körülöttem, bámultam a fényeket a redőnyökön át, hogy vajon én lehettem-e az, vagy valami más, ez nem a válasz, ez a kérdés

tegnap hajnalban láttam egy rendőrségi akciót futás közben, a Blackfriars Road-on futottam már egészen közel a hídhoz, már messziről láttam a szirénák kék fényeit, az egyik buszmegálló mögött egy test volt letakarva és körülbelül 10-12 rendőrautó volt ott, a terület körbe volt kerítve rendőrségi szalaggal és a rendőrök a szemtanúkat hallgatták ki éppen, nagyon szomorú volt és félemetes is, később fogok járni futni, félek hajnalban, a sok lerészegedett ember még öt körül is az utcákon kóborol és bár a legtöbbjük ártalmatlan, sajnos nem lehet tudni, hogy melyikük nem az és dob utánam egy üveget, vagy késel meg, emlékszem, hogy Budapesten is féltem olykor, volt, hogy a Margit-szigeten részegek megkergettek és Manchesterben is történt hasonló, egyszer East-Didsbury-ben a Cineworld előtt utánam futott két részeg, de gyorsan lemaradtak...a hajnali futás néha veszélyes a sok észveszett, agresszív részeg ember miatt. London jó hely, de mivel a belvárosa hatalmas és iszonyú sok ember szórakozik itt, ezért nagyon érdekes tud lenni hajnalban, hétközben nem félek, de a péntekről szombatra és a szombatról vasárnapra virradó hajnalon inkább nem futok

lassan készülődök, másfél óra múlva indulok az állomásra, a Euston-ról megy a vonatom, még át kell oda metrózni viszek könyveket az útra és veszek a Pret-ben valami salátát, mert a vonaton bár vehetnék kaját, de csak szendvicseket, azt meg inkább nem...

még tornázok egyet, zuhany és készülődés

vajon mit jelent a "nem félni"? fogalma. ezen gondolkodok...hogy a bátorság mennyire viszonylagos és a vakmerőség és a bátorság miben különböznek és hogy a bátorság az harsány-e, vagy csendes? vagy a csendesből válik harsánnyá, esetleg forditva, meg, hogy van-e értelme, nem vagyok benne biztos

a bátorság szerintem - illetve az a bátorság amire én gondolok, a nyugati társadalmakban nem annyira nyilvánul meg, az én általam bátorságnak nevezett dolog inkább csak az elnyomó rendszerekben jön elő valakiből. Az általam bátor-nak nevezett ember soha nem lesz kiszolgálója egy diktatúrának, inkább vállalja a számkivetést, vagy a büntetés egyéb formáit: ők az igazán bátrak és ők a kevesek akik miatt érdemes valamennyire hinni az emberi jóság létezésének a lehetőségében

behallatszanak a rigók