képek, betűk

Hogy miért utálom a mozgóképet? Nem utálom. Csak ezer filmre esik egy, ami tényleg megnézhető, éjjel megnéztem a Jean-Luc Godard rendezte "King Lear" című filmet. Az első tíz perc zavart, de utána egy nagyon érdekes dolog kerekedett ki a látszólag történettelen, összefüggsételen képsorokból. No thing.
Visszaauludnék, de nem. Ludwig van Beethoven, Grosse Fuge. Ez is fel volt haználva a fent említett filmben. Manipuláltan.

ki vagy? van a létezésedre válaszom? hol alszol és kivel? hol vagy és mi történik veled?
a tudatvadász, szárnya, elsodor a magány,
a megszokás, hogy van értelem, hogy van érzékelés, a megtapasztalás dühe, ráspoly --- micsoda szó, gyerekként rettegtem a fülbemászók csápjaitól, vajon hová tűntek a fülbemászók? régebben gyakran találtam egyet-egyet, már évek óta nem jártam olyan helyen, ahol rovarok élnek, hol hűvös reggeli harmattól ezüst fűben térdelve - valamit nézek, szédelegve élek, nem elég a magány: még a csendem is elhallgat, meghasonul, elnyomorodik, nem érzékel, nem legyint, csak csendben önmaga hullája elé kuporodik és pöckölgeti az orromat, a megkeményedettet, a hideget, kihűlt tájak nevetséges reményeit, a gyerekkori grimaszokat, a lassú eltáncolást minden elől
ha nem akarsz lenni, akkor ne legyél és ha nem vagy, hát nem vagy.

összetett önvalónk tág köre, rémísztő csillagtalan égbolt, ha ijesztő, miért az? a sötét nem félelmetes, mi vagyunk félelmetesek a sötétben. a várakozó tudat laza kapcsolódási pontjai, egyáltalán miért van egysíkú, lineáris gondolatfolyam-mímelés, miközben semmi nem létezik ennyire egyértelmű állapotban, a dolgok csak úgy vannak, egymás mellett, mint ahogyan a mákszemek szóródnak szitálás közben, milliónyi alakzat, aztán eltűntök és nem látjátok egymást többé, mert a másik nem akarja többé, vagy mert a történetetetek éppen arrafelé gurult amerre.

milyen? legfőképpen mindenféle, a tudás-talanság:::nem bonyolut, a komplexitás a számolás és a számításokkal alátámasztott és leegyszerűsített rend, mint Alan Turing "On Computable Numbers, with an Application to the Entscheidungsproblem" című dolgozata, amely tényleg megváltoztatta az emberi civilizációt, nem üres blabla, nem lélektelen vinnyogás, vagy képzelgés: szinte minden ember életét érinti a bolygón.

hajnal, odakint elkezdtek sípolni a madarak, a Waterloo Station hangosbemondója idehallatszik, már megszoktam, sőt szeretem, olyan mintha Lynch Radírfeje lennék, vagy valami más, hasonló, örökre elveszett alak, aki megtalál valamit, majd elveszíti és ezt addig ismételgeti míg időben előre haladva a saját életén belül, többször veszít el dolgokat, érzéseket mint amennyiszer talál valamit és végül lassan semmije nem marad, csak az egyedüllét és a magányos szemlélődés, meg a pillanatok által lefedett egy-egy apró meglepetés, vagy örömforrás, végül mindenki elhagyja, mindent elveszít:::elfogadja ezt az állapotot, amiről tudni lehet, hogy végül is az, hogy nincs a birtokomban semmi, egyáltalán nem rossz, ellenkezőleg.

elfogadom, hogy a dolgok olyanok amilyenek, ideje a lassú sodródásnak, túl sokáig próbáltam harcolni olyasmik ellen, amelyek ellen nem lehet