képek, betűk

Leveleket gyűjtöget a szél, görgőkön
húz maga felé az előre, nem akarom
látni a bolyongás szögét, oldalról
kukkolom a járdaszegélyt, talán zsilip,
előtte a tér a tenger, bokámat
sepregető hullámok, csillámló
tükröződésben a sétám álma vagy,
bolyongok oda nem érve, mi nincs
jelölve, nincsen vége: mert azt
sem tudom merre vagy, ha lennél
megtalálnálak, hogy átjutva a
tömegen, valami reményke fátyol,
de nincs anyaga a vágynak, hiszen
csak ez a lebegő magányos kóborlás,
ez a végtelen keresés, a kényszer
séta, hogy eljutok egy szegletre,
ahol háttal ülsz, megfordulsz
integetve, hogyan kuporodna össze
a két képzelet, de jaj, csak a
tátogás marad és a hús ki magában
lépeget, bolyongva másik részét
hajtva a magányos tereken,
összeszorult utcák lejtőin,
talán örökbe szabva, céltalan
tudat nélkül könnymadár, olyan
mely már nem tudja miért sír,
mit az amit keresett de nem talált.