Más esetben, pedig van olyan, amikor az ember igyekszik egy általa nem kedvelt történelmi kort, személyt, vagy egy eseményt olyan fényben feltüntetni, amivel alátámasztja és kiemeli annak negatívumait, akár a tények elferdítésével is.
Mindez azért van, mert félünk. És itt most egy hosszas felsorolás következhetne a félelmeinkről, az egzisztenciális félelmekről, a külső és belső tapasztalásaink elvesztésétől, hogy nincs több támpont, hogy másoknak is lehet igazuk, rettegünk attól, hogy egy fiatalabb generáció okosabb (pedig okosabb), hogy - egyszóval félünk.
Ez arról jutott eszembe, sokan a közelmúltban indult "me too" mozgalmat szélsőségnek bélyegzik, sőt egyenesen szélsőbalosnak, boszorkányüldözésnek stb. próbálják beállítani, mert képtelenek megérteni a lényegét, képtelenek elviselni a bennük lévő belső szobrok ledőlésének a lényegi részeit és viselkedésmintáink viszonylagosságát és ezért inkább áldozatot hibáztatnak, csúsztatnak stb. Ez nem véletlenül jutott eszembe. Egy művészhez van köze, akinek a munkáit sokra tartottam (Egon Schiele), de az utóbbi időben nagyon sok kritika érte őt amiatt, hogy kiskorú lányokról rajzolt meztelen és pornográf képeket, amiért végül börtönbe is került. Hogyan kellene ehhez viszonyulni? A dolog meglepően nehéz. Lehetne írni, hogy könnyű, de nem az. Ugyanis az ilyen esetekben az ember hajlamos a Benne Élő Szobrot a hétköznapi valóság fölé helyezni, mivel az addigi olvasmányélményei, hitrendszere, értékrendszere olyan előzményeket hozott létre a tudatában, amelyeket nagyon nehéz felülírni, vagy megváltoztatni. Ebben a konkrét esetben a legjobb ha valaki úgy teszi fel magában a kérdést, hogy "Vajon én örülnék annak, ha a tizenhárom éves lányomról Egon Schiele pornográf rajzokat készítene?" Erre mindenki válaszoljon magának őszintén. Nálam a válasz az volt, hogy "Nem, nem örülnék." És ennyi. Innentől kezdve a dolog könnyű, gondolná az ember, de nem, mert az emberi agy torzít és előhozza a "történelmi lépték" és a "nagy művész" mitikus szerepköröket és szerepjátékot és elkezdi mentegetni a menthetetlent.
Ez csak egy példa volt, de ez a játék szinte bármilyen olyan személlyel eljátszható, akinél felmerül, hogy olyan dolgokat is tett, amelyekkel másoknak rosszat okozott. Így működik az emberi tudat, a Bennünk Élő Szobrok ott állnak a helyükön és nem akarjuk őket ledönteni, mert attól félünk, hogy az igazság elveszi az általuk nyújtott szellemi biztonságot, hitet meg szellemiséget stb. stb.. Vagyis az önbecsapás sok esetben kívánatosabb mint a valóság elfogadása. Gondoljunk csak arra, hogy mennyien rajonganak olyan emberekért, akik mások halálát, tömeggyilkosságokat, erőszakhullámokat okoztak és most nem emelek ki senkit, pedig a vallási hiedelmek vezető figurái, az uralkodók és hadvezérek nagyobbik része ilyen.
De mint legfelül írtam: a történelem fura dolog. Nem szabadna hagyni, hogy személyesen érintsen bennünket egy-egy történelmi dolog (az se ami érint bennünket, elődeinket stb.), egy-egy művészettörténeti dolog. Egon Schiele nyilvánvalóan fantasztikusan rajzolt és csodálatos grafikákat készített, de másrészt olyan dolgokat is csinált amelyeket nem lehet és nem is kell elfogadni. És itt elérkeztem a lényeghez. Érjen-e posztumusz retorzió emiatt egy művészt? Dobjunk-e ki embereket a történelemkönyvből? Vágjunk-e ki fotókat albumokból? Erre meglepően könnyű válaszolni és a válasz elégg punk-os. Nem kell szobrokat építenünk magunkban, nem kell "történelmi" jelzőket aggatni emberek nyakába, nem kell misztifikálni és "Bennünk Élő Szobrot" faragni senkiből. És akkor könnyű a helyzet, nem lesz mihez ragaszkodni és nem kell semmit ledönteni magunkban, ha valamiről kiderül, hogy más mint amit eddig tudtam róla, akkor egyszerűen elfogadom. Nem kell megbélyegezni, múzeumból eltávolítani, nem kell albumból kivágni, nem kell posztamentum-ot építeni senkinek. A történelembe veszett emberek éppen olyan esendők voltak mint a mai emberek, de ezt nehéz elfogadnunk, mert valami fura oknál fogva sok esetben azt képzeljük a múltról, hogy az más volt mint a jelen. Pedig nem. Soha semmi nem volt más. Ma is vannak hősök, kiemelkedő elmék, a múltban is voltak, ahogy kétértelmű, negatív emberek is vannak, ahogy azelőtt is. Miért kellene ennek másképpen lennie? Én az ítélkezést és a legendákat is meghagyom másoknak, nekem mindkettő túlságosan torz.
Erről most a The Dead Kennedys nevű punkzenekar néhány dala jutott eszembe, ők nagyon sok dolgot hajszálpontosan megfogalmaztak a szövegeikben, szarkasztikusan, őszintén és tele iróniával, érdemes hasonlóképpen őszintének lenni. Persze a punk nem túl szofisztikált. Mosoly.
Negyven perc múlva elindulok futni, most indulatvezérelt futás lesz, a tegnapi stresszes napot kellene valahogy nullává simítanom magamban. Az egész napos hajtás után este lenyomtam egy interjút, ami végül is szerintem pozitív lett, de nem hiszem, hogy engem választanak. Ha esetleg mégis, akkor szerintem váltok. Zavaros az én világom.
Bedigitalizálták a Müncheni Arany Zsoltárokat, amely 1200-1225 körül készült. Sok lapja aranyozva van és nagyon sok gyönyörű képi ábrázolást tartalmaz az Újszövetségből és a szentek életéből. Ha érdekel, akkor az egész innen letölthető PDF-ben. Ezt nézegettem hajnalban.
No comments:
Post a Comment