képek, betűk

a lélegzés sokféle szelepen át,
mélyből egy háromszög az ég felé,
sóhajban tart a belsőm és a vágy,
a feszülés, mint puha habszövet tágítása,
a számosság és a bizonyítás mintha
soha nem léteztek volna, maradása
a ritmus nélküli, zavaros titoknak,
a rendezési elv nélküli rendnek,
mikor a dolgok tudják a helyüket,
minden könnyen ráfordul oldalamra,
könnyed odaadással teszi játékát,
lepkesziromok és egyre táguló
fehér foltok a szemeink előtt,
csak lassulás, majd ha átszakad
a törvény önkényes üteme, záruló
és mindent rejtő sötétlila erdeje
az éjszaka punnyadt szájszaga,
a déli ücsörgés tányérokba folyó
magényos könnyezése, az elevenség
mint a létező sejtjeink vas-ízű
marása, a rengetekben az üvöltésem
nem hagy nyugodni: mert voltam
és haltam vagy álmodtam, nem
látni az érzés mögött a képet,
csak az ízek emléke, az ami öl
elfolyik, szétzüllik és forgatom
bennem lenne a kés, a köldök
alatt - át a Hold örök mosolyába
tolva a jelenből múló sohanem,
sohaság libegést: csak emlékszem rád,
nem tudni mi voltam, nem látni
mi voltál nekem: csak az a remegtető
mélyben lakó fátyolos derengés marad,
ami minden közös percünkben
hol csendben, hol üvöltve: megvillan.