képek, betűk

Szépen kezdődöttt ez a reggel. Elolvastam a szlovákiai magyar és magyarországi magyar híreket. A buszmegálló felé tartva magamban morogtam és azon tanakodtam, hogy hogyan, milyen módszerrel tudnék megszabadulni attól a tehertől, hogy magyar vagyok. Mert ehhez a kultúrkörhöz tartozónak lenni egyre kínosabb és nehezebb. Hogy miért? Mert bármiféle kontaktus - legyen az egy hír elolvasása, egy irodalmi folyóirat átlapozása, egy képzőművészeti kiadvány megtekintése, egy publicisztika elolvasása, egy politikus véleményének az elolvasása, egy magyar  nyelvű interenetes hírportál böngészése és még sorolhatnám - nagyon-nagyon kis kivételtől eltekintve valamiféle csalódásban, elkeseredésben, gyakran pedig mérgeskedésben és undorban végződik. Nem bírom ugyanis elviselni, hogy szinte mindenütt ugyanaz ismétlődik körbe-körbe, évtizedek óta, politikai rendszereken átívelve: urambátyám, mutyi, versenyképtelesnég, önmentegetés, szőnyge alá söprés, kicsinyesség, bratyizás, kínos jópofizással vegyített személyeskedés, gúnyolódás, bűnbakgyártás, hímsovinizmus, homofóbia, antiszemitizmus, cigányzozás és az ezekből fakadó teljes eredménytelenség, sikertelenség és frusztráció. Gazdasági téren pedig: tömegnyomor és kivándorlás. Amit azzal oldanak meg, hogy azt állítják (és el is hiszik), hogy az egész világ ugyanilyen... Hát nem gyönyörű ez a tömeges őrület? És ugyanez van az élet minden részén. Egy irodalmi lap ugyanolyan belterjes és dohos mint egy politikai közösség, egy szakmai kamara vagy egy tudományos kamara, mindenütt ugyanezek a viselkedés formák - feudalizmus keverve törzsiséggel, ugyanezek a borzalmas kulturális kódok, ostoba közbeszéd. A kivételek száma annyira minimális, hogy nagyítóval kell keresni és nagyon meg kell becsülni. Olvasmányaim alapján például Faludy vagy Ady is már ettől szenvedtek, így valószínűleg nem nagyon van remény a változásra. Kell ez nekem? Akarom én ezt látni, hallani? Nem. Nem akarom tudni... De sajnos oda lyukadtam ki, hogy ettől megszabadulni nem lehet, el kell viselnem, annyit tudok tenni, hogy minimalizálom a kapcsolatok számát és szűrök, megtalálom azt a keveset, amiért érdemes magyarnak maradni. És minél messzebbre költözök az egésztől, távolról legalább nem vagyok kiszolgáltatva a helyi gazdasági, kulturális uraságoknak és a seggnyalóiknak.
(A Chrome szerint a "lyukadtam" az helyesen "ly ukattam" lenne.) Nem lehet megszabadulni, vagy helyesebben: én nem tudok, valószínűleg soha nem fog sikerülni, hacsak nem lesz a jövőben valamilyen agytörlési lehetőség. Ismerek olyanokat akiknek sikerült, irigylésre méltóak.