Nem nagyon szoktam magyar képzőművészettel foglalkozni, mert nekem (ez is) túl belterjes (mint szinte minden Magyarországon) és nagyon kicsi az a rész belőle, ami igazán érdekel. Néha rácsodálkozok, hogy milyen jó művek jönnek létre, délben egy kiállítás megnyitóját néztem végig. A művész
Töttös Kata, a kiállítást megnyitotta Wahorn András. A képek tetszettek, nem mindegyik, de a kiállított képek között voltak valóban jó munkák és néhány valóban érdekes kép, amelyekről jó lett volna hallani valódi információkat, öncélú handabandázás helyett. Sajnos azonban Wahorn András rögtönzött kiállítás-megnyitó beszéde annyira borzalmasra sikeredett, hogy csak tekertetve bírtam végignézni, beszél fűnyírókról, sztereotip módon a nőkről, "édes akarásról", majd arról, hogy szerinte minden nő szereti rúzsozni magát és így tovább, megállíthatatlanul ontja magából a hülyeségeket. Én eddig Wahorn Andrásról nem tudtam, hogy ennyire gátlástalan és önző - egyetlen percre sem veszi észre magát és egyetlen pillanatra sem tudatosul benne, hogy ez nem az ő performansza. A kiállítás megnyitója
itt nézhető meg.
Más. Nem tudom ki a szakállas ember Jean Charles Blais képein. Próbáltam kideríteni, de nem jutottam előbbre. Talán valami szent-őrült szimbólum, mint Keresztelő János? A plakát-szerű képek nagy színes síkokra bontva, helyenként a propaganda műveket juttatják eszembe. Ritka ez a fajta megközelítési mód a 2. világháború után. Egyik másik formája Philip Guston rózsaszínű szellem- önarcképeit idézi fel bennem, de kerülik azt az erőteljes (és egyedi) kifejezést, ami Guston legjobb képein szinte fizikai fájdalmat képes okozni a kép nézőjében. Mintha nullázná az érzelmeket, ami nem baj, csak zavaró, de talán még hasznos is. Érdekes.
 |
Philip Guston,
Friend - to M. F. 1978, Oil on canvas 172.7 x 223.5 cm 68 x 88" |
 |
| Jean-Charles Blais, Acrobate, 1982 |
A kávé után megyek és lenyírom a fejszőrömet.
No comments:
Post a Comment