képek, betűk

"Kitágítom a tudatomat, mint valami zoknit. Nincs értelme a köldökzsinórba kapaszkodásnak. Az én problémámra csak egy megoldás van, ha megszűnök." Barátságtalan gondolatok, a zoknim nedves lett, mert valahol van egy lyuk a cipőmön és beszivárog a víz, így most várhatom amíg felszáradok. Ócska megszemélyesítés, mintha tenyérrel dobolnék a zongora oldalán.
Emberek jönnek-mennek az életemen belül, nem emlékszek mindenkire, a fontosabbakra sem, jó lenne egy teljes tudat kitörlés 4-5 évenként, mint életminőség-javító kúra, utána boldogabb és gondtalanabb éltetet lehetne élni, főleg ha éppen olyan körülmények közt térnék magamhoz a törlés után, mint amiben előtte éltem...remélem érezni a cinizmust.
Ennyi elég is volt az öncélú blablából, a dolog amiért írni kezdtem ezt a bejegyzést egy Allan Jones nevű brit képzőművész. A "pop-art" feliratú dobozba szokták beletenni. Az újabb munkáit nézegettem, amelyeknek egy jelentős része a "feminista" címkét is meg szokta kapni (ez nem új dolog és nem is negatív jelző), nem véletlenül, mivel maga Allan Jones is azt mondta egy interjúban, hogy feminista művészként gondol magára. Már 1969-ben készített olyan szobrokat, amelyek a feminizmust is érintik valamilyen szinten, leginkább a feminista ideológiát, de akár politikailag is értelmezhetőek pl. a "Chair" című szobra - a kettő dolog persze szorosan összefügg. Érdekes játék összevetni Allan Jones munkát például Judy Chicago munkáival, én el tudom képzelni Allan Jones szobrait és képeit Judy Chicago "The Dinner Party" című installációjának részeként, amiben egy háromszög alakban felállított asztalsor van, melynek mindegyik éle 14.63 m hosszú, az asztalon hímzett terítők vannak és ezek a hímzések lehetnének pl. Allan Jones munkáiból. Az asztal utolsó szárnya a korban legközelebb lévő feministáknak tart fent helyeket pl. Anne Hutchinson, vagy Virginia Wolf kapnak itt helyet, szerintem itt kellett volna helyet szorítani az olyan férfi művészeknek is, akik nyíltan felvállalták a feminizmust (sajnos nem sok ilyen van), ezért is kell megbecsülni.
Azt gondolom, hogy ez az egész művészet dolog idejétmúlt, csak azért foglalkozok vele. mert gyorsabban múlik az idő miközben gondolkodok. Ha nem gondolok semmire, akkor lelassul az érzékelésem. Ugyanaz a véleményem a művészetről mint a filozófiáról: idejétmúlt. Gyártani kellene egy újabb "művészet vége" teóriát, kibővítve a "filozófia vége" mellékszállal. Lehetne belőle egy kiáltvány, melyenk a címlapján egy meztelen kép lehetne Ferrier-ről, amint épp az "epistēmē" szavat nézegeti a görög-angol szótárban. Tudom, ez hülyeség, remélem nem haragszik meg érte Ferrier.
Más. Fogyókúráznom kellene, mert decembertől híztam öt kilót és folyamatosan ennék. vasárnap beszéltem Skypon a szüleimmel és anyám végig csak bámult a semmibe, szomorúan. Egész héten az arca lebeg előttem.