képek, betűk

 Álom a mindegyekről

Erős szél lehet odakint, mert ilyenkor
kopog valami a fürdőszoba ablaka alatt,
a szellőzők közül az egyik ugat,
a másik fújtat, 
nem bírják elviselni a többlethuzatot.
A hálószobából kifelé,
egy fehér medúzát láttam,
a konyha felé lebegett,
nem tudtam tőle megkérdezni,
hogy mit keresett nálunk,
majd legközelebb. Arról álmodtam,
hogy nekem tényleg mindegy.
Saját cáfolatként, megijedtem attól,
hogy komolyan gondolhattam, ezért
próbáltam elképzelni, megtalálni
hogy mi lenne az, ami nem mindegy,
játék önmagam kínzásával.
Elképzeltem, hogy elveszítem
a kotorékot amit bérlünk,
de mindegynek éreztem.
Belegondoltam, ha börtönbe kerülnék
és a rabtársak csicskáztatnának -
régebben féltem volna ettől,
de most mindegynek tűnik,
ha kiderülne, hogy áttétes rák van
bennem fejtetőtől a lábujjamig,
teljesen mindegy Ha meghalna
körülöttem mindenki, nélkülem, vagy
velem együtt,
ez is mindegy,
ha holnap kiraknak a munkahelyemről
vagy ha hajléktalan lennék, nem érdekel.
Ha leköpnének, árulóznának,
ha megpofoznának, 
elvennék a pénztárcám,
mindegyik mindegy.
Rossz álom volt, mert valójában szinte
mindentől rettegek,
hipochonder és gyáva vagyok.
Az őszinteség sem érdekelt, mindegy volt,
elvártam és amikor végre megtörtént,
akkor úgy tettem mintha nem lettem volna ott.
Igen.
A legtöbbet az igazmondásról hazudnak,
hogy szeretnek valakit,
vagy hogy szoktuk-e a saját leheletüket szaglászni,
bármit, bármiről, hogy este kiverted-e,
szoktál-e orrot túrni, fülzsírt szaglászni,
lényegtelen titkok, sokkal rosszabb, hogy
vannak akik isteneket gyártanak
maguknak és másoknak
eladásra, bérlésre, 
nem riadnak vissza semmilyen hazugságtól,
úgy tűnik,
az őszinteség elérhetetlen halandzsa,
amivel akkor hozakodnak elő,
ha hazudni szeretnének, mintha
mindenkiben ott lappangana egy politikus,
mintha lenne egy saját propagandagépezetünk,
mellyel a küldetéstudatunk bizonyítja magunknak
saját hasznosságunkat. Hagyjuk. Rossz álmok.
Most épp az alsónadrágjaimban
gyönyörködöm, itt száradnak mellettem
lógnak mint a gyümölcsök, szép színesek,
de nem jutott eszembe róluk ennél több.
Örömteli a korlátoltságom melankóliája,
a saját közönyöm önmagam felé irányult,
ez felvidít,
ez egy sírfelirat,
amit a bennem élő jellem
halála napján vésettem a fejfámra.
Csodálkozok magamon,
még mindig el tudnám hinni,
hogy vannak pillanatok,
amikor jöhet egy jó gondolat
és az értelmetlenség veszíteni fog. 
A cinizmus kényelmes óvszer.
Ma mit számoljak meg?
Minden napra kell valami.
A fogaim megfelelnek.
Hatástalanítom a bennem lakó gyermeket,
mostantól felnőtt leszek - legalább öt percig,
barátságosan biccentek feléd
nem tudom tovább. Csevegjünk?
Mitől számít valaki felnőttnek?
Elképzelni sem tudom.
Valószínűleg köze lehet ahhoz,
hogy ha túl sokat hazudunk magunknak
és túl sokat hallgatjuk mások hazugságait,
akkor egy idő után elkezdünk ezekben hinni
majd végül nem csak a sajátunkat
fogyasztjuk, hanem másokét is,
persze szelektíven, csak azokét akiké kényelmes,
tetsző, puha, ránk illik
és már kész is a felnőttség.
Ha jobban belegondolok, akkor
egy zöld algaréteg szeretnék lenni,
egy kikötő mólójának a falán élnék,
élvezném, ahogyan a hűvös hullámok meghágnak,
sós vizet fröcskölnek rám,
jó érzés lenne ha mások tápláléka lehetek,
az is tetszene, hogy zöld vagyok,
önmagában a gondolat,
hogy nem ember vagyok
nagyszerű lenne.
Talán végleg megőrültem,
de szívesen lennék újra sperma,
beutaznám azt a végtelenül nagynak tűnő teret
apám herezacskójából,
anyu méhéig, közben versenghetnék is
és tudnám, hogy mivel ez csak ismétlés,
nincs tét,
úgyis én fogok majd megszületni.
Tele vagyok kétellyel,
sőt ha átgondolom az eddigi életem,
akkor minden amit csináltam,
több mint kétséges,
mert középszerű vagyok,
közepes tehetséggel,
középszerű indulatokkal,
közepes méretű pénisszel,
átlagos jellemhibákkal
és teljesen hétköznapi vágyakkal.
Soha nem voltam különleges
egy vagyok az evolúció
faviccei közül,
akaratszegényen és ambíciómentesen.
Komolytalan.
Nem tudom
mi lesz a következő lépés,
amivel majd meglepem magam,
talán elkezdek hárfázni,
vagy megbocsátok apámnak,
vagy mondjuk hinni fogok
valamelyik istenben.
Nem tudom, de
azt hiszem, hogy tényleg
minden mindegy.