mn98waöp

nem nagyon mozdul semmi, csak lemarja
mit? bennünket és téged, vala, gyöngyök jégből
szívekből gurulnak, márványként zörögve
fémes bőrhupákon ugratva - különösen aprókat,
épp csak zörög, ahogyan egy kordé hangját elképzeli
ha teszi és ha tudja mi az. elvonatkoztatok magamtól
a legnagyszerűbb gondolatok másokról szólnak
meglepetésekről, örömteli arcokról, nevetésről,
orgazmusról, munkából hazatérve mesélésről
annyi minden kerülhet egy felsorolásba, rengeteg
játék, csupa-csupa geometria és ütem a világ
dobban, kopog, fényt és hőt bocsát ki, kölcsönhatás
a fotonokkal, látlak téged, így el tudlak raktározni
nem nagyon moccan semmi, feltételezetsz bármit
valószínűleg másképpen történik majdnem minden
a legjobb a legrosszabbat várni? számít ez? nem.
nyilván - mondod - bólintunk, pedig végül igen.
elég ha nincs elvárás, ha az önbizalom és büszkeség
kukába kerül, hagyjuk a pszichologizálást
ijesztő minden formája, a kapott élet-percekben
üresnek lenni kiváltság, az összes hóbortos
ezoterikát pöfögő, meditáción hízott lény állítása
szerint: alulírottaknak jár majd a boldogság,
tiszta fej és a gyötrelmek házának kitakarítása,
mosolygok a sok gyerekes hívőn és istenfélőn
akiknek a valóság megismerése túl nagy falat volt
helyette az egyszerű magyarázatok kellettek.
Ami valójában hazugság-kultusz... Nem mozdul
semmi, egyszerűen hajnal van és alszik a környék
csend van, Isten is alszik az óljában, néha röffent ---
kukoricaföldekről álmodik, meg teasütiről
elképzeli, hogy tényleg létezik. Komédia, melankólia.
Önmagába hajtott borzalom az emberi lét nagyja,
jó a csend, talán a legjobb - ami értelemmel felfogható,
s ha nem lenne légkör: akár még létezhetne is.