MKert5XB

A "nem nem történik" -mondja. Sok van belőlem,
foltok egy álomban - cinikus fogalmak a rosszról,
hagyta, menjen ahogyan kellene: vidáman lépkedve.
Emberek állnak ki emberekből, zsilettként pörögnek,
szélcsengettyűkkel ropják. Ha fájsz elmosod magad,
befekszel egy fiókba, mert ott nem érthet több fény,
jó ha kulcsod is van, hogy kezek se érinthessenek.

És csak remélsz - te gyáva. Szobrász leszel, faragsz,
szilánkokat tépve magadból, újra meg újra - elölről,
de többet akarnak, még kérnek. Te is akarsz. De minek?
A falakon nyálka, átlátszó őrültek gyermeteg filozófiái,
magukat spirituálisnak érző alkoholbetegek neurózisa,
gyémánt kalickák rubinnal kirakott kínzókamrái,
eldőlsz - és csak unod, legfőképpen unod és unod is.

Jó szándékot erőszakkal? Mi ez a szánalmas képzavar?
Vörös háttéren, piros vonalakból kármin madarak?
Legyen csend? Rövid, halk sóhaj. Az arcok elfeledve.
Menjetek... messzire tőlem, vigyetek minden akaratot,
huss a hazugság öntödébe, be a zsákbamacskagyárba -
nyereményt húzogatni, megkeresni a "Nem Tudom Mit".
Az állandó zsivaj kertjében a csend hibás gyümölcs...

...mert tüskés tökrét pofájuk elé tartva - csak reagál,
hűs, fémkerete - ma már műanyagból lenne, de benne
ugyanaz a szörnyeteg kacsintana vissza rád. És nevet,
bármit tenne - minden gondolata "én"-el kezdődne,
azzal is végződne, önsajnálattal lehányt színes ruhája,
kiégett nyomora, az önzés kínálta negatív szeretete...
melyben egy bizsergető stimuláció végül elpusztítja.