kkljhlkjhlkjhlkjhlkjhlkjh bvmbnvmnbvmnbvmnvmnbvmnbv-g

Kétezertizennyolc lehetett, valamikor októberben,
St Albans-ba vonatoztunk, megmutattam hol fogunk élni,
most is érzem a fák illatát, a lassan, pörögve aláhulló,
édesen iszapos parfümpáráját a leveleikből, látom
a már délutánba hajló matt fényeket - sok volt a barna,
meg a narancssárga mindenütt, látom a ház falainak
kávébarna tégláit és a kissé sötétebb berakásokat
az ablakok alatt, hallom a távolból felénk szűrődő
furcsa, de hívogató zenét - melyet végül követtünk
egészen a főtérig, amit akkor láttunk először,
majd később éveken át naponta szeltünk át.
Az első vásár látványa üdítő volt, tetszett neked
a sokaságában is derűs tömeg - tudom, mert
emlékszem mennyire örültél, szinte érzem 
a kíváncsian mocorgó ujjaidat az ujjaim közt,
a boldogságot és az ismeretlen felfedezésének derűjébe
rejtett bizalmat, amit majd lerombolok ----
a közös jövő akkor még ismeretlen forgatagát.
Mindegy mivé lett, nem érdekes mi történt - akkor,
ott - tudom hogy szerettük egymást, ha létezik 
olyasmi, hogy szerelem, meg barátság - 
azon a délutánon ott volt - azóta már meghalt,
de ma eszembe jutott, valahol máshol, egy másik
életben, hogy milyen tiszta és nagyszerű dolgok
kerülhetnek lerombolásra, ha ostobán, önzőn
élünk és gyerekes dolgok mögé bújunk -
elpusztítva azt az illatot, azokat az ujjakat és
a városkát, ahol az árnyékok ölelő összebújása olyan
volt mint egy mese, mely kiszökött egy könyvből,
életre kelt, hogy valósággá legyen egy rövid ideig.