szokásos tárgyaid körülötted,
nyugodtnak tűntél, mintha épp ezt álmodnád,
megigazítottam rajtad a takarót.
Írni akartam egy földön heverő cetlire,
de nem volt kezem így a füledbe suttogtam:
"minden ami a mindenre utal hazugság"
Óvatosan az ablakhoz sétáltam,
az ajtó résnyire nyitva volt,
kiálltam a tenyérnyi teraszra, Üvölteni ----
megszámoltam a kéményeket,
egyet leszámítva, minden ablak fekete volt,
ott mindig égett a fény - végre egy emlék.
Azután visszamentem az ágyhoz,
ácsorogtam a szürke csendben,
összegömbölyödve szuszogtál.
Megsimogattam volna a hátad,
de már épp eltűnőben voltunk, És
amikor végünk, azt mozdulatlanul tűrni kell!
Úgy érzem most ébredtem, idegen a mennyezet,
hol ez szoba? Melyik ez a ház?
Bekapcsol a felfogás: mosolyogtam,
mindegy mi történik, felültem, felültem,
felültem, a matrac széle éles, akár egy kés,
belenéztem a sötét lépcsőlejáró torkába,
mozdulatlan fokai mint zongora, Melynek
kalapácsai a kert szél-mozgatta árnyai,
kalimpálva kérlelhetetlenségükben könyörtelenül:::::
azt ütik a falon, hogy nem emlékszem rád,
minden képet, illatot elvettek, félek:
mert az idő csupán egy paraméter,
a sérült tudat újra és újra cseréli - fáj a tarkóm,
egy folyosón várok rád, kezemben
tollaslabda ütőkkel, már ősz felé jár,
te húzod a cipődet, a munkádról mesélsz,
elindulunk a közelebbi parkba játszani,
a szél északról fúj, ha tudnánk: fáznánk,
eközben egy másik helyen, ahol az idő
kettővel nem osztható égő szarvú csiga,
valaki ezt írja, homlokát vakarja, karácsony felé,
majd újra az ágy mellett áll, eltűnik
egy fotelben ülve maga történetét nézve
e,ne,mrn13,nr.,3mn4.,mn3
mindegy mi történik, felültem, felültem,
felültem, a matrac széle éles, akár egy kés,
belenéztem a sötét lépcsőlejáró torkába,
mozdulatlan fokai mint zongora, Melynek
kalapácsai a kert szél-mozgatta árnyai,
kalimpálva kérlelhetetlenségükben könyörtelenül:::::
azt ütik a falon, hogy nem emlékszem rád,
minden képet, illatot elvettek, félek:
mert az idő csupán egy paraméter,
a sérült tudat újra és újra cseréli - fáj a tarkóm,
egy folyosón várok rád, kezemben
tollaslabda ütőkkel, már ősz felé jár,
te húzod a cipődet, a munkádról mesélsz,
elindulunk a közelebbi parkba játszani,
a szél északról fúj, ha tudnánk: fáznánk,
eközben egy másik helyen, ahol az idő
kettővel nem osztható égő szarvú csiga,
valaki ezt írja, homlokát vakarja, karácsony felé,
majd újra az ágy mellett áll, eltűnik
egy fotelben ülve maga történetét nézve
e,ne,mrn13,nr.,3mn4.,mn3
ekrjhelwkjrhlkwejhrl1 hrlkwjehrlkqwj kjqwhelkrj
lkfehlewkjrhl cbm2 1 n231
holtan is visszaálmodik zavaros és zárt
rétegeket, melyek csak éjszaka látszódnak,
fehér falakon fehér betűkkel: mccmmccmcmmcrkrkel
lkfehlewkjrhl cbm2 1 n231
holtan is visszaálmodik zavaros és zárt
rétegeket, melyek csak éjszaka látszódnak,
fehér falakon fehér betűkkel: mccmmccmcmmcrkrkel
No comments:
Post a Comment