disszharmónia 4912

Öt gondolatban elférek,
az elsőben épp remélek,
lábaim cipőfűző huzalok,
fehér fal előtt ácsorogva,
régi szemeket rajzolok.
Csillagrágta a mennyezet,
ő üres lábbeliben lépeget,
talán az árny-társát keresi,
vagy a kvarkok táncát lesi -
a törpék, mint én - furák
folyton álmokat festenek.
Ők hálásan világítanak,
ízeiktől ha kell - szabadulnak,
titkolt kettősségek hasadása -
az ablaküvegen ordít,
a világban mosolyog,
nem tudni melyik az igazi.
Tűket szitál a lámpafény,
előre elfelejti a holnapot,
a fény ökleit piszkálja,
majd négy gondolatot hagy:
az elsőben szerelmet játszunk,
a másik gurulva szétszakad,
az utolsó épp visszanéz,
s letörli rólad nyomaimat.