képek, betűk

Emlékek....
egyre nehezebb leszel tőlük,
álmos kőevés
Csak figyelni egy másik embert miközben alszik,
nem tud róla, gondolni rá, végül arról álmodni
ahogyan nézted. Szakaszos
tudatkiesés: mintha meghalt volna valakid,
meg te magad is,
közben a délutáni nap narancssárgára
színezi a házak falait összemossa őket a fenyők
csúcsaival, katonás rendben él veled
a magány és annak minden önfelismerő érzéke, 
a valóság önmagát rejti, a szédelgés a másikat keresi, 
egyre vastagabb kérgek mindenütt, fullasztó,
ó, az arcod: honnan és hová és micsoda,
az elveszett és lenyelt szavak tudomásul vétele,
minden este 
a földön
ugyanúgy zárom az ajtót,
üresen hagyom a helyeket ahol a dolgai 
laktak,
csak úgy
mintha élne.